Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,62 Ft
Euró
388,86 Ft
Font
452,12 Ft
Bitcoin
62,457 $

Több millió forintot csalt ki egy gyanútlan nyugdíjasból a hódmezővásárhelyi bűnöző

Egészen pontosan ötmillió forinttal károsított meg a bűnöző egy 80 évnél idősebb asszonyt.

Twenty20
Belföld

Kulcsár Péter

Szerkesztő

A megalapozott gyanú szerint ezidáig ismeretlen személy 2021. december 20. napján kora este felhívta az idős hódmezővásárhelyi asszonyt. Neki valótlanul azt állítottam, hogy a sértett unokája közlekedési balesetet szenvedett, melyben megsérült egy külföldi gyermek is – írta az ugyeszseg.hu.

A telefonáló közölte azt is, hogy ha nem ad át 7 millió forintot egy rövidesen jelentkező férfinak, akkor az unokáját le fogják tartóztatni. Amikor a telefonáló alig egy óra elteltével felhívta és közölte, hogy a férfi ott áll a háza előtt, akkor sz asszony egy nylon zacskóba 4,8 millió forintot tett, amit szigetelő szalaggal lezárt. Ezt követően a telefonban megadott, álnéven bemutatkozó gyanúsított átvette a sértettől a pénzt, majd a helyszínről távozott. A sértettnek okozott kár nem térült meg. Soron kívül 400 fős küldöttséggel érkezik a kínai elnök, aki miatt a légteret is lezárhatják

A bűncselekmény elhárítására vagy felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette miatt indult eljárásban a járási ügyészség a szökés elrejtőzés, az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélyére figyelemmel tett indítványt a férfi letartóztatásának egy hónapra elrendelésére. A férfival szemben hasonló jellegű cselekmények miatt több nyomozás is folyamatban van.

Az ügyészi indítványnak a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a tegnapi napon, telekommunikációs eszközzel megtartott ülésén helyt adott.

A bíróság végzése nem végleges, azzal szemben a gyanúsított és védője a szabadlábon védekezés érdekében fellebbezést jelentettek be.

Dráma Párizsban, a PSG kiesésével döntős a Dortmund a Bajnokok Ligájában

Eldőlt, melyik csapat jutott be elsőként a Bajnokok Ligája döntőjébe a PSG és a Dortmund közül.

Az USA után olasz egyetemekre is átgyűrűztek a palesztin-párti tüntetések

Azt követően, hogy az Egyesült Államokban már hetek óta jelentős palesztin-párti megmozdulások zajlanak a különböző egyetemeken, a jelenség az olaszországi felsőoktatási intézményekre is átterjedt.