Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,48 Ft
Euró
389,34 Ft
Font
453,73 Ft
Bitcoin
64,251 $

Hihetetlen, amit Tóth Andi csinált, Ördög Nóriék szerint világsikert érdemel

Tóth Andi és Andrei Mangra az első produkciójukat követően nem kaptak túl erős értékelést, ami miatt veszélyzónásak lettek, majd jött az utolsó tánc, ami mindent vitt.

Fotó: Instagram/Tóth Andi
TV

Hujber Dávid

Szerkesztő

Tóth Andi és Andrei Mangra egyértelműen a legerősebb párosa a mezőnynek, még akkor is, ha a többiek ugyancsak magas szintet képviselnek. Andiék esetében azonban az embernek sokszor olyan érzése van, mintha két profi táncolna a színpadon.

Csanádnak egy héttel ezelőtt volt egy elejtett mondata ehhez kapcsolódóan, ami nagyon rosszul esett Andinak, és el is mondta az ezzel kapcsolatos véleményét. Röviddel ezután több kritikát is kaptak az első szombat esti táncukra, Bereczki például nagyon unta, de Csanád is malmozni kezdett a végén. Soron kívül Saját házában késeltek halálra egy várandós nőt, nagy erőkkel keresik a tettest

Emiatt Andiék a műsor történetében először veszélyzónások lettek, de szerencsére bejutottak a döntőbe, méghozzá egy olyan második tánccal, hogy arra a zsűri csak 10 pontot adhatott.

Totálisan más értékelések születtek az első tánchoz képest, ami nem csoda, mert döbbenetesen nagy show-t csináltak Andiék, és újra övék lett a legerősebb és legnagyobb produkció.

Ördög Nóri annyira élvezte a show-t, hogy már énekelni akarta látni a fiatal énekesnőt. „Ez a te világod, te a szórakoztatásra születtél.” Nóri szerint Andi ezzel az új tudással olyan show-kat fog tudni adni a színpadon a későbbi fellépésein, hogy mindenki ott fog tombolni.

Lapozó: 1 2

Dzsudzsákék sem tudták megállítani a Ferencvárost, kiütötték a Debrecent

A Debrecen sem tudott mit kezdeni a Ferencvárossal, 4-1-es vereséget szenvedtek, és távolabb kerültek a dobogótól.

Nem is gondolnánk, fejbőrünk mennyi mindent elárul az egészségünkről

Fejbőrünk állapota akár komoly problémákat is jelezhet, de ha odafigyelünk ezekre, időben tenni tudunk azért, hogy mielőbb javulást érjünk el.

Nyert a Liverpool a Tottenham ellen, Szoboszlait a hajrára cserélte be Klopp

A Liverpool a vártnál is simábban nyert az Anfield Roadon a Tottenham ellen, ami egyúttal az utolsó nagy rangadója volt Kloppnak hazai pályán.