Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,83 Ft
Euró
389,13 Ft
Font
452,57 Ft
Bitcoin
63,196 $

Beckham két szupersztárt nézett ki az épülő projektjéhez

A korábbi angol válogatott az Egyesült Államokban akar olyan futballprojektet létrehozni, amely az egész világ szemét magára vonja.

Fotó: MTI/EPA/Hannah McKay
Sport

Fazekas Kiara Barbara

Szerkesztő

Lionel Messi már rég eldöntötte, hogy 2023 nyarán befejezi a pályafutását. A Barcelonával is olyan szerződést tervezett kötni, amely ezt a dátumot tartalmazza, és bár az nem jött létre, a PSG-nél is ugyanezt követelte. Franciaországban a dolgok alakulásától függően remélik, hogy kicsit tovább Párizsban tarthatják a támadót, azonban Messi számára egyértelmű, hogy 2023 nyarán csomagol. 

Ugyanez a helyzet Luis Suárezzel is. Az El Nacional szerint azt tervezik, hogy összepakolnak, és együtt Miamiba mennek, hogy az Inter Miami soraiban fejezik be a pályafutásukat.  Soron kívül 400 fős küldöttséggel érkezik a kínai elnök, aki miatt a légteret is lezárhatják

Az Inter Miamit David Beckham alapította 2018-ban, a floridai város pedig biztosította a helyét az amerikai első osztályban, miután a Miami Fusion 2002-ben jogutód nélkül szűnt meg. 

Beckham kezdettől fogva azt állította, hogy az a terve, hogy visszavonulása közeledtével a világ labdarúgásának nagy sztárjait szerződteti, egyfajta projektet alkot, amely hasonló ahhoz, mint ami a hetvenes években a New York Cosmosnál zajlott, ahol olyan nevek játszottak, mint Beckenbauer, Chinaglia, Neeskens, Carlos Alberto és maga Pelé.

Az első nagy név, akit Beckhamnek sikerült Amerikába csábítani, Gonzalo Higuaín volt, azonban ennél sokkal magasabbra szeretne törni. Ha Messi az MLS-ben játszana, akkor Miami az egész világ figyelmét magára vonná, a korábbi angol klasszis álma pedig az, hogy Ronaldo és az argentín egy csapatban játszanak, azonban úgy tűnik, a portugálnak más tervei vannak. 

Beckham már olyan focistákkal vette fel a kapcsolatot, mint Messi, Luis Suárez, Neymar, Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos és Piqué. Az első kettő már zöld utat adott neki, bár várhatóan még néhányan csatlakoznak a projekthez.

Messi, akinek már van lakása Miamiban, úgy látja, hogy a kaland remek lehetőség a gyerekei számára, hogy megtanuljanak angolul, Antonella pedig kicsit mélyebben belemerülhet az üzleti életbe, ahogyan azt már az elmúlt években Barcelonában is elkezdte.

Már látványra is erős lett az Apple legújabb iPad Pro-ja

Az Apple május 7-én, Let Loose nevű eseményén mutatta be az új iPad Pro szériát, amely évek óta a legnagyobb frissítést hozza az iPadekhez.