Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,83 Ft
Euró
389,44 Ft
Font
453,75 Ft
Bitcoin
64,143 $

Ördög Nóra elmondta, miért nem adott 10 pontot, például Tóth Andiék produkciójára

Közvetlen a harmadik adás előtt beszélt arról Ördög Nóra, hogy a második élő show ideje alatt, miért nem került elő a 10-es pontszám.

Fotó: Instagram/Ördög Nóra
TV

Takács Petra

Szerkesztő

Nóra kapott pár élesebb kritikát a nézőktől az első három adás során a Dancing with the Stars 2-ben, ahol továbbra is zsűriként vesz részt. Volt versenytáncosként bőven van rálátása a produkciókra, de így is sok kritikát gyűjtött be a nézők egy részétől.

Először azzal kritizálták, amiért egyes vélemények szerint gyakran közbevág értékelés során, és ez sokaknak nem tetszett. Hamar reagált erre a TV2 sztárműsorvezetője, és ezen változtatott is, hogy mindenki elégedettebb legyen. Soron kívül Újabb gyanúsítottja van a halálos Árpád hídi gázolásnak

Sokat nem kellett várnunk a következő kritikai hullámra, mivel a második adás során Nóri volt az egyetlen, aki nem adott 10-est, többek között Tóth Andi fenomenális produkciójára sem.

Stohl András megkérdezte erről, és el is mondta a véleményét. „Én azt gondolom, a második élő show-nál tartottunk, még rengeteg, rengeteg töltet van ezekben a párosokban, ezekben a lábakban.”

Sztárban Sztár leszek! Így még nem láttunk versenyzőt összetörve interjút adni egy kiesés után

„Én azt éreztem, még nem érkezett el az a pillanat, hogy én sikítva könnyezve felpattanok, és akkor felmutatom a 10-est. Megleptek a zsűritársaim egyébként, ezzel valóban nem pályáztam a legnépszerűbb zsűritag címre, azt gondolom.”

Lapozó: 1 2

Eddig még nem látott iPhone-t dobhat piacra az Apple

Egy friss elemzői jelentés szerint az Apple egy karcsúbb, kisebb kijelzővel rendelkező iPhone modellt dobhat piacra 2025-ben.