Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,65 Ft
Euró
388,25 Ft
Font
452,69 Ft
Bitcoin
63,462 $

Másfél évig nyomoztak a bűnszervezet után, végül öt embert le is tartóztattak

Egy másfél éves, több szervezet bevonásával történt nyomozás végül sikerrel zárult, a magyar rendőrség felszámolta a bűnszervezetet, s végül 5 embert tartóztattak le.

Fotó: police.hu
Belföld

Takács Petra

Szerkesztő

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai 2020. július 20-án a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, a megye valamennyi rendőrkapitányságának rendőrei, valamint a NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóság EKÁER Ellenőrzési Osztályának járőrei, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályának munkatársai együttműködve, összehangolt akció keretében csaptak le egy Tolna megyei kábítószer-kereskedő hálózat vezetőire és tagjaira.

Az elfogásokra – mintegy 130 fő bevonásával – közel egy időben Tolna megye több pontján, Tolnán, Dalmandon, Kocsolán és Pincehelyen került sor, ahol hat főt vettek őrizetbe, majd közülük öt személy letartóztatását a bíróság később elrendelte. Soron kívül Kunhalmi Ágnes szerint nem teljesen értelmezhető, amit Magyar Péter csinál

Az ügy kapcsán tartott sajtótájékoztatón Bognár Péter r. őrnagy, az ügy előadója, a Vizsgálati Alosztály vezetője ismertette a nyomozás részleteit. Elmondta, hogy 2018 szeptemberében nyomozást rendeltek el kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt egy tolnai lakossal szemben, mivel a rendelkezésre álló adatok arra utaltak, hogy a férfi illegális anyagok – kábítószerek, új pszichoaktív anyagok – kereskedelmével foglalkozik.

A Tolna Megyei Főügyészség jóváhagyásával és szoros együttműködésével közös nyomozócsoportot hoztak létre a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodával. Közel két évnyi operatív feldolgozást követően sikerült részleteibe menően feltárni a személy tevékenységét.

Megállapították, hogy bűnszervezetet hozott létre és működtetett a kábítószerek és új pszichoaktív anyagok kereskedelmére, melybe aldílereket és a kábítószereket mozgató személyeket is bevont. Az anyagok beszerzését, értékesítésének helyét, idejét, módját is maga határozta meg, továbbá az ellenértékük is a gyanúsítotthoz folyt be.

A felderítés során együttműködtek a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda Vagyon-visszaszerzési Hivatalával is az azonosított és gyanúsítottként számításba vehető személyek vagyoni viszonyainak felderítése és a bűnösen szerzett vagyon elvonása érdekében.

A nyomozás során összesen nyolc főt hallgattak ki gyanúsítottként. Közülük a bűnszervezet vezetője, egy 54 éves tolnai férfi, jelenleg is letartóztatásban van, további hat személy jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll.

A nyomozás során több tételben foglaltak le, 500 gramm feletti mennyiségben amfetamin tartalmú kábítószereket, azonban a nyomozás adatai szerint ennél jóval nagyobb mennyiségű illegális anyag értékesítését hajthatták végre az elfogást megelőzően. Kábítószer mellett új pszichoaktív anyagok – jellemzően szintetikus kannabinoid származékok – értékesítésével is gyanúsították a bűnszervezet egyes tagjait. A terheltekhez fogyasztóként köthető személyeket is intézkedés alá vontak, hozzávetőleg 40 főt.

A nyomozás során a gyanúsítottaktól több mint 55 millió forint értékben került sor vagyonelemek lefoglalására, zár alá vételére, melyek további sorsáról a bíróság rendelkezik majd. A bűnszervezet vezetőjének az illegális anyagok értékesítéséből bizonyíthatóan legalább 28 millió forint bevétele származott.

Az 54 éves tolnai férfival a nyomozás során jelentős mennyiségű kábítószerre, bűnszervezetben elkövetett kábítószer- kereskedelem bűntettének, kereskedéssel – bűnszervezetben – elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének és pénzmosás bűntettének megalapozott gyanúját is közölték.

Ezen bűncselekmények mellett járművezetés bódult állapotban és lőfegyverrel visszaélés bűncselekmény megalapozott gyanúját is közöltek az eljárásban más gyanúsítottakkal. Az ügy iratait a közelmúltban nyomozás befejezési javaslattal megküldték a Tolna Megyei Főügyészségnek.

Gulyás Gergely szerint Magyarország szívességet tesz az EU-nak az uniós elnökséggel

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Magyarország uniós elnöksége előnyös lehet az Európai Unió számára.

A Fidesz helyi kampányfőnöke vette észre a lángoló választási plakátokat

Ismeretlen tettesek rongálták meg és gyújtották fel a Fidesz választási plakátjait Ózdon, a helyi szervezet és a rendőrség nyomozást indított.

Újabb vizsgálatot indítottak a Boeing ellen

Az Egyesült Államok Polgári Légiközlekedési Hivatala (FAA) vizsgálatot indított a Boeingnál, hogy megállapítsa, helyesen hajtották-e végre a 787-es Dreamliner típusú repülőgépek szárny és törzs közötti csatlakozásainak kötelező ellenőrzéseit.