Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,84 Ft
Euró
387,72 Ft
Font
450,63 Ft
Bitcoin
61,264 $

Sajtó: Messit sokként érte a hír, időre van szüksége

A spanyol sajtóban megjelent hírek szerint Messit sokként érte a bejelentés, mert messze nem ez volt a terve, és szüksége van pár órára, hogy rendezze a gondolatait.

Fotó: Twitter/FC Barcelona
Sport

Hujber Dávid

Szerkesztő

Egy évvel ezelőtt ilyenkor Messi minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy elhagyja a Barcelonát, mert elege lett a vezetősből, és abból, ami a klubnál történt. Hivatalos formában is beadta a távozási kérelmét, amit az akkori elnök nem fogadott el.

Volt a szerződésben egy bizonyos záradék, ami lehetővé tette volna azt, hogy időt előtt távozzon, de a hivatalos dokumentumokat csak a záradék lejárta után küldte el. Végül maradt, az elnököt is leváltották, és szép lassan megnyugodott. Soron kívül Hamarosan kapható lesz Azahriah és a Tisza cipő limitált kollekciója

Amikor már úgy tűnt, hogy a Barcelona kritikus anyagi helyzete ellenére hosszabbítani tudnak a legendájukkal, nem várt fordulat következett be. Először sokan el sem akarták hinni a sajtóban megjelent híreket, amit röviddel ezután a hivatalos bejelentés követett.

A Mundo Deportivo a játékoshoz közel álló forrásokból megtudta, Messit sokként érte a bejelentés, és csak most kezdi el feldolgozni mindazt, ami az elmúlt órákban történt, a váratlan fordulatot, aminek a végén el kell hagynia szeretett klubját.

Egyelőre semmilyen nyilvános reakciót nem tervez, nem akar úgy távozni, hogy nem köszön el a szurkolóktól, ugyanakkor szüksége van pár órára, hogy megeméssze a hírt, miszerint véget ért a karrierje a Barcánál.

Csak tegnap tért haza a nyaralásáról, úgy tervezte, hogy az ibizai kiruccanás után aláírja az új szerződését, amit csütörtökön írt volna alá. A klubtól azonban jött egy telefon, hogy a LaLiga pénzügyi korlátai miatt nem írhatnak vele alá.

Deutsch Tamás sem hiányzik majd a köztévés EP-vitáról

A közelgő EP-választások kapcsán vitát szervez a köztévé, amelyen több párt EP-listavezetője is részt vesz.