Így játszott kulcsszerepet Mexikó az első világháború alakulásában

Több mint egy évszázada Mexikó majdnem megszállta az Egyesült Államokat. Hogy miért? A The National Interest cikkéből kiderül, hogy Németország tervezte azt, hogy rászabadítsa egyik legnagyobb I. világháborús ellenfelére déli szomszédaikat.

1917. januárjában Arthur Zimmermann német külügyminiszter egy titkosított táviratot küldött a mexikói német nagykövetnek. Az ország Franciaországban patthelyzetbe került a szövetséges erőkkel, a brit tengeri blokád gazdaságukat fenyegette, így II. Vilmos arra készült, hogy tengeralattjáróival minden kereskedelmet végző hajót elsüllyesztessen.

Ez a semleges hatalmak és az Egyesült Államok hajóit is érintette, Zimmermann pedig tudta, hogy ezzel ők is be fognak szállni a háborúba, éppen ezért jelezte nagykövetének, hogy egy közös háborúval segítenének Mexikónak visszaszerezni korábban elvesztett területeiket: Texast, Új-Mexikót és Arizonát.

A Zimmermann-táviratot a britek elfogták, dekódolták és elküldték az Egyesült Államoknak, akik erre és a németek tengeri hadviselésére hivatkozva beléptek a háborúba. De mennyi esély volt arra, hogy Mexikó elfogadja a német ajánlatot?

Friedrich Katz történész szerint a mexikói elnök, Venustiano Carranza komolyan fontolóra vette azt és ezen nincs semmi meglepő. A mexikóiakban élénken élt az 1847-es mexikói-amerikai háború emléke, melyben területük egy harmadát elvesztették.

1916-ban az amerikai hadsereg egy szakasza ráadásul engedély nélkül lépett az ország területére, hogy elkapjanak egy, Amerikában rablásokat elkövető forradalmárt, Pancho Villát.

Végül azonban a mexikói vezetés arra jutott, hogy a németek, elsősorban a blokád miatt, képtelenek lesznek megfelelő mennyiségű felszerelést szállítani ahhoz, hogy egy ilyen, vélhetően elhúzódó harcot vívjanak és nem akarták a mexikói lakosságot amerikaiakkal felhígítani, mondván, így a mexikói lakosság nem tudná eldönteni, ki szállt meg végül is kit.

Mi lett volna, ha mégis szövetségre lép Carranza a németekkel? 1917-ben kb. 65-100 ezer főt számlált hadseregük, míg az Egyesült Államoké csak 98 ezret. Ez azonban 1918 végére négymillióra nőtt, akiknek felét Franciaországba küldték. A britek és a franciák révén repülőik és tankjaik, valamint hatalmas tengeri erejük és rengeteg pénzük volt.

Hacsak II. Vilmos saját seregeit nem küldi Mexikóba, nem sok esély volt arra, hogy a három állam Mexikónál kössön ki. Ez nem zavarta a németeket, ugyanis lekötni le tudták volna az amerikai egységeket, amelyek így nem mehettek volna Európába, ellenük.

Egy második mexikói-amerikai háborúban azonban az Egyesült Államok biztosan aránytalan választ adott volna, miközben a lakosság azt szerette volna, ha a katonák otthon maradnak.

Így változhatott volna meg a történelem. 1918-ban Franciaország és Belgium volt az események fő színtere, nem Mexikó és Texas. A bolsevik forradalom utáni Oroszország 1918-ban kilépett a háborúból, így a németek ötven ezredüket tudták átcsoportosítani Nyugatra és olyan offenzívát indítottak, amivel majdnem megnyerték a háborút.

A frissen érkező amerikai csapatok azonban a kimerült brit és francia seregeket is feltüzelték. Ha ezek a katonák az Atlanti-óceánon túl maradnak, könnyen lehet, hogy később ér véget a világháború, sőt, a németek akár egy kompromisszumos békeszerződést is kiharcolhattak volna a vereség helyett.

Ez azonban nem történt meg. A Zimmermann-távirat azonban valamit mégis elért: felgyorsította a német birodalom bukását.