Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Egymással kommunikálni képes rakéták fejlesztésébe kezdett a brit védelmi minisztérium

Egymással kommunikálni képes rakéták fejlesztésébe kezdett a brit védelmi minisztérium

Egymással kommunikálni képes rakéták fejlesztésébe kezdett a brit védelmi minisztérium
MBDA

Több mint 3,5 millió fontot fektetett be az Egyesült Királyság védelmi tárcája abba a projektbe, amellyel a világ egyik legkorszerűbb rakétarendszerét alkothatják meg.

Az 1960-as években terjedtek el elsőként a lézervezérlésű okosbombák, amelyeket a vadászgépek pilótái vagy a bázison tartózkodó szakemberek egyetlen kattintással ki tudtak oldani, és irányítani is lehetett őket aszerint, hogy éppen adatgyűjtésre, vagy megcélzott objektumok megsemmisítésére kívánták felhasználni az egységeket.

A cikk a videó után folytatódik

Az egyetlen probléma az volt velük, hogy a maximális hatékonyság eléréséhez csapatban kellett együttműködniük, egyenként nem tudták végrehajtani a kiszabott feladatokat, ezen azonban változtathat az új technológia, amely megkapta a védelmi minisztérium engedélyét és támogatását is.

A CSWTD fegyverekkel foglalkozó ügynökség egy olyan hardvert és szoftvert szeretne kifejleszteni, amelyekkel sokkal effektívebb kooperációra bírhatóak a rakéták, így lényegében egyenként más és más tulajdonságokkal ruházhatóak fel.

A parancsokat ezáltal személyre szabottan adhatják ki, így egyrészt elkerülhetőek a különféle malőrök és balesetek, másrészt pontosíthatóak a lövegek, így a fegyverek rendkívül érzékennyé tehetőek.

A nagyjából két évig tartó projekt 2021 áprilisában vette kezdetét, és ha minden az előzetes tervek szerint alakul, akkor körülbelül 2026 tájékán már üzembe helyezhetik az első, egymással kommunikálni képes rakétákból álló hálózatot.

A fő céljuk, hogy globális szinten elérhetőek legyenek a brit hadsereg és szövetségesei számára az okosrakéták, amiket leginkább védelmi célokra, az országok légterének biztosítására alkalmazhatnak majd.