Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Exatlon-Lilkónak három helyen is eltört a keze

Exatlon-Lilkónak három helyen is eltört a keze

Exatlon-Lilkónak három helyen is eltört a keze
Fotó: Instagram/Kocsis Lili

Kocsis Lilkó a LifeTV vendége volt, és természetesen beszélt a sérüléséről is, ami végül a versenyének végét jelentette.

Lilkó összesen öt hónapot volt az Exatlon Hungary harmadik évadában, de a verseny valójában már korábban véget ért számára, mivel súlyos kézsérülést szenvedett. Az orvosok bíztak abban, hogy rendbe jöhet, de a hosszú pihenő sem segített.

A cikk a videó után folytatódik

„Igazából itt a kézközépcsontom tört el, három helyen, az volt az alapsérülésem.” – mesélte Lilkó, akinek még március közepén tört el a keze. „Egy darabig úgy tűnt, hogy fel tudok épülni, de olyan lassan gyógyult a kezem, hogy valójában a mai napig nincs teljesen összeforrva.”

Lilkó azóta munkába állt, de természetesen óvatos, és szerinte mindez nem fog gondot jelenteni a jövőben. A TV2-vel is együtt fog dolgozni, a nyár végétől, addig a színházi produkciók már gőzerővel zajlanak.

A hónapok alatt, ahogyan Lilkó is fogalmazott, nem felszínes kapcsolatok alakult ki, hanem mélyebb barátságok. Ez olyannyira igaz, hogy az elmúlt hétvégét is együtt töltötték, így ezek a barátságok minden bizonnyal meg fognak maradni.

Vajna Timi: „Eddig még nem próbáltam teherbe esni”

Ahogyan Lilkó emlékszik, recsegett-ropogott a keze a törés után, de olyan magasan dolgozott benne az adrenalin, hogy végigcsinálta a feladatot. „Úgy voltam vele, ha vége ennek a futamnak, akkor ráérek ezzel foglalkozni.” – mondta a LifeTV műsorában.

Lilkó akkor már a homokzsákot sem tudta igazán megfogni, és látta, hogy az ujja is furán áll. A társak nem akarták elhinni, hogy ekkora a baj, mivel a bajnok végigcsinálta a kört. Az is kiderült, hogy körülbelül 10 naponta volt egy szabadnapjuk, a hétvégéket is végigforgatták, szóval sok idő nem volt pihenésre.

Az edzések is állandóak állandóak voltak, hogy aktívak maradjanak, ne essenek ki a ritmusból. Lilkó nagyon élvezte azokat a hónapokat, rengeteg élményt gyűjtött, amiket soha nem feled el, de nyilván a sérüléséről szívesen lemondott volna.

A legnagyobb kihívást a mentális akadályok jelentették, mert maga az a rendszer, hogy reggel elindultak és csak késő este értek vissza a szállásra, nem volt új Lilkó számára. „Nagyon jó csapatba csöppentem bele.” – hangsúlyozta Lilkó, hozzátéve, hogy mindenki elfogadta a másikat.