Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Mégsem teszik kötelezővé a vakcinát a lengyel településen

Mégsem teszik kötelezővé a vakcinát a lengyel településen

Mégsem teszik kötelezővé a vakcinát a lengyel településen
Az új koronavírus elleni szérumra váró emberek sorban állnak a krakkói Piac téren felállított oltópont előtt 2021. május 1-jén. MTI/PAP/Lukasz Gagulski

Áprilisban robbant a hír, hogy a lengyel Walbrzych város önkormányzata kötelezővé tenné a koronavírus elleni védőoltást minden településen lakónak és dolgozónak.

A döntést már csak az illetékes vajdának kellett volna jóváhagynia, azonban ő ezt nem tette meg, így érvénytelenítették a határozatot – írja a Világgazdaság. A hatóságok azzal indokoltak, hogy a lengyel alkotmány szerint az önkormányzati határozatok nem szabályozhatnak állami hatáskörbe tartozó ügyeket.

A cikk a videó után folytatódik

A hatóságok ugyanakkor értékelték az önkormányzat igyekezetét, mint írták: „a város szándéka nemes volt, elő akarták segíteni a világjárvánnyal szembeni harcot”, de jogilag mégsem állt hatáskörükben ezt a határozatot meghozni.

A 113 ezer lelket számláló település önkormányzata, Roman Szelemej orvos végzettségű polgármester javaslatára, április végén fogadta el a határozatot, mellyel kötelezővé tették volna az oltást. Erre azonban nincs hatáskörük, ugyanis központi döntés értelmében önkéntes az oltás.

A döntés a lakosság egyes köreiben nem kis felháborodást váltott ki, esetenként akkora volt a kiakadás, hogy a polgármesternek külön rendőrségi védelmet kellett biztosítani, még ha a szándéka arra is irányult, hogy az oltás fontosságára hívja fel a figyelmet.

Lengyelországban is halad az oltási program, már legalább 16.4 millió ember kapta meg az első oltását, míg 4.8 millió ember élvezhet teljes védelmet. A járvány által okozott nyomás is enyhülni látszik, például a varsói Nemzeti Stadionban kialakított ideiglenes járványkórház utolsó betegét a hétvégén fogják hazaengedni.