Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,61 Ft
Euró
389,49 Ft
Font
453,80 Ft
Bitcoin
63,996 $

Hét év börtönre ítéltek egy „idősözős” csalót

A Debreceni Törvényszék szóvivője megerősítette, jogerősen hét év fegyházra ítéltek egy budapesti férfit, aki rendszeresen vert át debreceni időseket.

Fotó: police.hu
Belföld

Takács Petra

Szerkesztő

Dobó Dénes kiemelte: a másodfokú bíróság – a Debreceni Járásbíróság határozatát helybenhagyva – társtettesként elkövetett csalás és háromrendbeli, bűnsegédként elkövetett csalás kísérlete miatt a vádlottat hét év fegyházra ítélte, két évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, és kimondta, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A férfi emellett köteles az egyik sértettnek több mint hatmillió forint kártérítést fizetni.

Az ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a budapesti vádlott ismeretlen társai 2020 júniusában egy angol körzetszámú telefonról felhívták a 70 éves sértettet, és azt állították, hogy férje közlekedési balesetet szenvedett. Ezután egy férfi síró hangon a sértett férjének adta ki magát, és kérte, hogy az asszony tegyen meg mindent, amit a hívók kérnek. Soron kívül Orbán Viktor: „Váratlanul betoppanok” (videó)

A csalók megkérték a sértettet, számolja össze, mennyi pénze van otthon, és később adja át a lakására érkező rendőrnek. A megtévesztett asszony összeszedte a különböző valutákban tartott pénzt, több mint hatmillió forint értékben, majd átadta az 55 éves vádlottnak, akit rendőrnek gondolt.

A vádlott néhány hét múlva ismét Debrecenbe érkezett, hogy megtévesztett emberektől pénzt vegyen át. Ismeretlenül maradt társai előzőleg három idős sértettnek is azt állították telefonon, hogy közeli hozzátartozójuk balesetet okozott, de ha elegendő pénzt adnak majd át, akkor nem tesznek feljelentést.

A beszélgetés két idős sértettnek is gyanús lett, ezért a telefonálók megszakították a hívást. A harmadik, egy 75 éves asszony azonban hitt nekik, és bankautomatából felvett 2,7 millió forintot, majd otthon várta, hogy menjen valaki a pénzért.

Az időközben beérkezett segélyhívások alapján azonban a rendőrök Debrecen belvárosában elfogták és őrizetbe bevették az autójában a pénz átvételére várakozó vádlottat.

Forrás: MTI

Nem is gondolnánk, fejbőrünk mennyi mindent elárul az egészségünkről

Fejbőrünk állapota akár komoly problémákat is jelezhet, de ha odafigyelünk ezekre, időben tenni tudunk azért, hogy mielőbb javulást érjünk el.