Az elhunytak hozzátartozóival együtt sírnak a covid-osztályokon dolgozó ápolók
Hiába gondolják sokan a nővérekről és az ápolókról, hogy lelkiekben erősek, sokszor megtörten térnek vissza munkahelyükről otthonaikba.
MTI/Vasvári Tamás
„Sokan azt hiszik rólunk, hogy nagyon erősek vagyunk lelkileg, mert, mondjuk, míg a betegágy mellett beszélek a családdal, bírom tartani magam. Csak épp aztán lehet, kimegyek az öltözőbe, és sírok” – mesélte tapasztalatait Vinczéné Farkas Mónika az Oroscafénak adott interjújában.
Mónika több mint 20 éve dolgozik az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet intenzív osztályán, elmondása szerint az elmúlt egy év rendkívül fárasztó volt neki és kollégáinak is, nagyon keveset tudtak csak pihenni.
„Gondoltam már rá, hogy otthagyom a kórházat. Aztán ilyenkor eszembe jut, hogy na jó, de akkor mit fogok csinálni? Ebben vagyok, mióta kikerültem a nagybetűs életbe, ez a hivatásom, ezt választottam.”
Az ápolónő hozzátette, az elmúlt egy évet megkönnyítette, hogy a munkatársak 20-25 év alatt alaposan kiismerték egymást, ez idő alatt összeszoktak, és lelket öntenek a másikba, amikor éppen arra van szükség.
„Az első elveszített beteg után hónapokig tartott, mire fel tudtam dolgozni a történteket. Mindig őt láttam, ha becsuktam a szemem. Aztán rájöttem, hogy muszáj egy falat húznom, különben meg fogok bolondulni. Persze most is van olyan, hogy a hozzátartozóval együtt sírok.”
Farkas Mónika szerint akkor a legnehezebb a feladatuk, amikor már tudják, hogy a betegek valószínűleg nem élik túl a szövődményeket, mégis a lehető legprecízebben, óriási erőbedobással kell elvégezniük a munkájukat.
„Kívülről talán úgy tűnhet, a sok gép dolgozik helyettünk, de az igazság az, hogy azok inkább csak segítenek nekünk. A gépeket be kell állítani, a gyógyszeradagolóba fel kell szívni a gyógyszert, a lélegeztetőgépet folyamatosan figyelni kell. Ha gyomorszondán keresztül etetjük is a beteget, azt is össze kell állítani valakinek.”
„Ott a nyolc-tíz infúziós pumpa, mellette lehet a dializáló gép is, és mindig mindent a megfelelő időben kell kezelnünk. Ha például fürdetés közben megfordítjuk a beteget, nagyon oda kell figyelnünk, hogy a csövek vagy a pumpák hosszabbítói ki ne csússzanak. Mi beszélünk azokhoz a betegekhez is, akik nem kommunikálnak. Nevükön szólítjuk őket, elmondjuk nekik minden alkalommal, mi fog történni, mit fogunk velük csinálni, hiszen nem tudjuk, mennyit hallanak, mennyit értenek meg belőle. Sosem teszünk különbséget két beteg közt.”
