Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,81 Ft
Euró
394,40 Ft
Font
460,34 Ft
Bitcoin
65,079 $

Immár 81-re emelkedett a Mocha ciklon halálos áldozatainak száma

Egy helyi tisztviselő azonban elmondta, több halálesetre is számítanak, ugyanis több mint száz ember eltűnt.

Fotó: Összedőlt épületek romjai előtt megy egy motoros a mianmari Sittwében a Mocha ciklon elvonulása után 2023. május 16-án. A vihar következtében eddig legkevesebb 41 ember életét vesztette. A Mocha vasárnap ért partot Bangladesnél és Mianmarnál, a hatóságok előzőleg összesen körülbelül 400 ezer embert telepítettek ki a két ország veszélyeztetett térségéből. MTI/AP
Ázsia

Koós Alexandra

Szerkesztő

Korábban beszámoltunk róla, hogy ezrével evakuálják az embereket Mianmarban és Bangladesben, aminek a Mocha ciklon az oka. Az anyagi károk mellett sajnos emberi áldozatokat is követelt: legalább 41-en haltak meg, bár akkor még nem tudtak pontos számokat közölni.

Most azonban új információk jelentek meg, miszerint immár 81 főre emelkedett a halálos áldozatok száma, amit a helyi vezetők, tisztviselők és az állami média is megerősített – számolt be a Channel News Asia. Soron kívül Novák Katalin nem igényelt magának lakást a lemondása után

Az áldozatok közül legalább 46 személy vesztette életét a Rakhine állambeli Bu Ma és Khaung Doke Kar falvaiban, ahol főként a muszlim rohingya kisebbség él, 13-an pedig azután hunytak el, hogy egy kolostor összeomlott Rathedaung egyik falujában.

Sokan eltűntek

„Több halálesetre számítunk, mivel több mint száz ember eltűnt”

– mondta egy helyi vezető. Mindemellett olyan hírek is napvilágot láttak, hogy számos, menekülttáborokban élő rohingya is életét vesztette, illetve semmilyen segélyszállítmányt nem kaptak eddig.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) közölte, hogy kivizsgálja az erre vonatkozó jelentéseket, a mianmari nagykövetség pedig bejelentette, miszerint Kína hajlandó sürgősségi segélyt nyújtani az országnak.

A 195 km/órás széllel járó ciklon vasárnap érte el a szárazföldet, amelyet követően villanyoszlopokat döntött ki, halászhajókat tört darabokra, hidakat és otthonokat rombolt porig. Sittwe-ben azóta helyreállt a kommunikációs hálózat, a szomszédos Bangladesből pedig olyan hírek érkeztek, miszerint haláleset nem történt.

Blinken: az USA nem vett részt az Irán elleni támadásokban, és nem támogatja a rafahi műveletet

Az amerikai külügyminiszter újságírói kérdésre leszögezte, az Egyesült Államok nem vett részt az Irán elleni izraeli támadásban, és Izrael rafahi hadműveletét sem támogatja.