Clouds
21 Budapest
Dollár
345,51 Ft
Euró
370,58 Ft
Font
430,18 Ft
Bitcoin
27,216 $

Immár 81-re emelkedett a Mocha ciklon halálos áldozatainak száma

Egy helyi tisztviselő azonban elmondta, több halálesetre is számítanak, ugyanis több mint száz ember eltűnt.

Ezrével evakuálják az embereket Mianmarban és Bangladesben egy nagy vihar miatt

A Mocha névre keresztelt ciklon életveszélyes lehet, ami miatt ezreket evakuálnak Mianmarban és Bangladesben.

Rövidesen új országba indíthat járatot a Wizz Air

Ám a légiközlekedési ágazat forrásai szerint a bangladesi polgári légiközlekedési hatóság nem konzultált a hazai légitársaságokkal a döntésről.

Hűtlenségre hivatkozva megvesszőztek és megköveztek egy nőt Bangladesben

Az eset hallatán több feminista csoport és jogvédő aktivista is felháborodását fejezte ki, az elkövetők felelősségre vonását követelve.

Hatalmas tűz ütött ki egy bangladesi ruhapiacon, szinte mindent felemésztett

Rashid Bin Khalid elmondása alapján 50 tűzoltóegység dolgozik a tűz eloltásán, ám azt egyelőre nem lehet tudni, mi miatt csaptak fel a lángok.

További Hírek

Legalább 19 ember életét vesztette egy buszbaleset miatt Bangladesben

A több mint 40 utast szállító busz körülbelül 9 métert zuhant, miután áttörte a Padma folyó fölött átívelő egyik híd korlátját.

Legkevesebb 15 áldozata van a bangladesi főváros piacán történt robbanásnak

A detonáció egy hétemeletes épületben történt, két szint is összeomlott.

Banglades kormánya betiltotta a legnagyobb ellenzéki újságot

Miután a kormány felfüggesztő végzését helybenhagyták, a helyiek körében újra fellángolt a médiaszabadsággal kapcsolatos félelem.

A világ egyik legzsúfoltabb városában megnyitották az első metróvonalat

A bangladesi kormány azt reméli a mérföldkőnek számító beruházástól, hogy ez majd segít enyhíteni a világ egyik legzsúfoltabb városának forgalmát.

16-an meghaltak, egymillióan pedig elhagyták otthonukat egy bangladesi ciklon miatt

Helyi beszámolók szerint félő, hogy a halottak száma hamarosan tovább emelkedik.

Két rohingya vezetőt öltek meg Bangladesben

Egy helyi rendőrségi szóvivő közlése szerint két rohingya vezetőt öltek meg az elmúlt hónapok egyik legvéresebb támadásában.

Hálózati hiba miatt maradt áram nélkül 130 millió bangladesi lakos

Az állami áramszolgáltató közlése szerint egy hálózati hiba okozta a széles körű áramkimaradást, melynek következtében legkevesebb 130 millió lakosnál ment el az áram.

Bangladesi kompkatasztrófa: 66 főre emelkedett a halálos áldozatok száma

A hindu zarándokokkal zsúfolt komp vasárnap borult fel, s bár akkor még csak 23 halálos áldozatról számoltak be, a legfrissebb adatok szerint legkevesebb 66 ember életét követelte a katasztrofális baleset.

Legalább 23 ember meghalt, miután elsüllyed egy hajó Bangladesben 

Az eltűntek pontos számáról még nincs információ, azonban a túlélő utasok elmondták, hogy legalább hetvenen tartózkodtak a fedélzeten. 

Több mint 100 halálos áldozata van a bangladesi áradásoknak (videók)

A pusztító időjárási jelenség már több mint 100 ember életét követelte, akiknek többsége megfulladt, villámcsapás érte, vagy kígyómarás miatt vesztette életét.