55 éves lett Bálint Antónia, de 10 évet is letagadhatna a korából
Sok esztendőt tagadhatna le a korából az egykori szépségkirálynő, aki ma is nagyon fiatalos és csinos.
Nagyon nagy formában van Bálint Antónia, aki 55 esztendővel ezelőtt ezen a napon látta meg a napvilágot. Már a 70-es években reklámfilmekben szerepelt, majd sok évvel később, 1991-ben megnyerte a Miss Hungary-t, amivel országos ismertségre tett szert. Óriási karriert futott be, és nem kevés évet tagadhatna le a korából.
“Záporoznak” a “boldog születésnapot” üzenetek. Nagyon nagyon jól esik! Köszönöm! Mosolygós képet tettem ki, így ismernek általában az emberek. Az első soron túl nem olvasnak sokszor tovább, így a lényeget csak azok “láthatják”, akiknek igazán fontos vagyok, és ez így is van jól.” – írta a posztjában Antónia.
Az igazán hozzá közelállók pontosan ismerik a fájdalmait a lelkében, amit nem könnyű feldolgozni. „Ők ismerik a fájdalmakat is a lelkemben. A többieknek nem is kell! Boldognak kellene lennem ezen a napon, de…ez most más. Az első születésnapom édesanyám nélkül. Napok óta rettegtem ettől a mostani szülinaptól. Nagyon rossz!”
Minden évben 11 óra 50 perckor, amikor megszületett, az édesanyja felhívta őt, és „oázott” egyet a telefonban. Ez egyfajta hagyomány volt náluk, és az anyuka rendre elmesélte, milyen kis „csúnyácska” volt a lánya, amikor megszületett. „Minden évben 11.50-kor, amikor megszülettem, anyukám felhívott, és “oázott” egyet a telefonba. Mindig elmesélte, hogy mennyire kis csúnyácska voltam, mikor megszülettem. Picike, nagyon vékonyka kisbaba voltam, lógott rajtam a bőr. Apukám bent a kórházba, anyu pedig félve kérdezte meg, hogy “Na! Milyen?” Apu nagyon “udvariasan” csak annyit mondott, hogy “Majd kialakul!”. Remélem, nem okoztam csalódást!”
NE HAGYD KI
![Elkészült Gáspár Evelin új frizurája a hétvégére](https://liner.hu/wp-content/uploads/2024/07/451603699_7928102533972693_3843329578090445713_n-768x566.jpg)
Édesanyja már nem lehet vele, ideje korán ment el, így nem élhette meg lánya 55. születésnapját, ami nyilván már nem lehet ugyanolyan, mint azelőtt. „Ezt a kis történetet édesanyám már nem meséli el többet a születésnapomon. Ezzel az emlékkel, sírva indult a mai szülinapom. A gyógyír, ahogy a kislányom bejött reggel, és ragyogó arccal felköszöntött. Ezekkel a pillanatokkal, keserédes érzésekkel indulok neki a mai napnak, és tényleg próbálom boldogan megélni azt a csodát, amit ajándékba kaptam, fájó szívvel emlékezve arra, akinek az életemet köszönhetem. Az édesanyámra.”