Eljött a nagy nap az Országgyűlésben, a 2025-ös költségvetésről dönt a parlament
Magyarország 2025-ös központi költségvetése a téma az Országgyűlés pénteki ülésén, ami egyúttal az idei utolsó is.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszel járt, egy kiemelten fontos eseményen vett részt a többi vezetővel. Kiemelte, mennyi mindenre igyekeztek hatással lenni a soros elnökség ideje alatt, majd nem várt módon Ursula von der Leyen komoly dicséreteket fogalmazott meg a kormányfővel és a kormánnyal szemben.
Ezzel párhuzamosan idehaza is zajlanak az események, péntek délelőtt 11 órakor kezdődik a program az Országgyűlésben, amikor is a jövő évi költségvetésről is döntést hoznak. Nemcsak erről döntenek a képviselők, hanem többek között a klímagázokról szóló törvényjavaslatról is.
A magyar kormány egy olyan költségvetést nyújtott be szavazásra, ami az ukrajnai béke jegyében valósulhat meg, ugyanis Donald Trump nyerte meg a választásokat az USA-ban, mely egészen más helyzetet fog teremteni.
Ez lehetővé tette a kormánynak, hogy a 2025-ös költségvetésben több pénzt fordítsanak gazdaságfejlesztésre, béremelésre, otthonteremtésre és családtámogatásra. A parlament elfogadhatja a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvény módosítását, amelynek értelmében a Pénzügyminisztérium a Nemzetgazdasági Minisztériumba történő beolvadással december 31-én megszűnik.
Döntés lesz az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2023-as tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról, valamint a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról és az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló előterjesztésről.
Liner/MTI