Kislánya, Honor a 24. terhességi héten, teljesen váratlanul jött világra. A család azóta a NICU-ban él, ahol a koraszülött baba minden napja újabb küzdelmet és újabb apró győzelmet jelent. Strauss története egy TikTok‑videóval vált ismertté, amelyben így mutatkozott be: „Új év van, és úgy gondoltam, jó alkalom arra, hogy egy kicsit meséljek magamról. A nevem Celia. Még nem találkoztunk.”

A videóban elmondta, 33 éves, első gyermekes édesanya, és hogy Honor „rendkívül korán, teljesen váratlanul született meg júniusban”, ami egyik napról a másikra borította fel az életüket. „A NICU-ban élünk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a család még várost is váltott, hogy a kislány a lehető legjobb ellátást kapja.

Strauss a People‑nek elmondta, hogy a terhessége addig teljesen problémamentes volt. „Előtte teljesen egészséges terhességem volt… minden nap edzettem, és az orvosi vizsgálatok is csodásak voltak.” A fordulat egy nyaralás alatt jött, amikor rosszul kezdte érezni magát, majd a tengerparton elfolyt a magzatvize. A pár még ekkor is azt hitte, hogy csak megfigyelésre tartják bent őket.

Nemt tudták, mi történik

„Emlékszem, bejöttek a szobába, és azt mondták: ‘Ti nem mentek haza.’” Strauss és férje, Cody először félreértették a helyzetet, de a következő mondat mindent megváltoztatott: „Nem, ti addig nem mentek haza, amíg meg nem születik a babátok.” Négy nap fekvés és folyamatos orvosi beavatkozások után, épp amikor betöltötték a 24. hetet – az úgynevezett „viability weeket” –, Celia vajúdni kezdett. „Egyszerűen vad volt, teljesen váratlan és ijesztő. Fogalmunk sem volt, mi vár ránk”

A legnagyobb sokkot nem is az okozta, hogy Honor ilyen korán érkezett, hanem az, hogy a szülőknek semmilyen fogalmuk nem volt a NICU világáról. „Nem is tudtuk, mi az a NICU… azt sem, hogy ilyen korán született babák egyáltalán életben maradhatnak.” A család eleinte kapaszkodott a másoktól hallott időpontokba, és azt remélték, hogy Honor a kiírt dátum körül hazamehet. „A fejünkben az volt, hogy ‘oké, kibírjuk októberig’… aztán eljött október, és rájöttünk, hogy nem megyünk haza.”

Hálaadás, karácsony – mind elmúltak, Honor pedig továbbra is a NICU-ban maradt. Végül Strauss és férje feladták a határidők hajszolását: „Mostanra teljesen elengedtük a dátumokat. Akkor megyünk haza, amikor ő készen áll.”

Élet két város között – és egy kórteremben

A család eredetileg Tallahassee-ből származik, de Honor állapota miatt Jacksonville-be költöztek, több mint két és fél órányira az otthonuktól. Cody három hónapig velük tudott maradni, majd vissza kellett térnie a munkába, így azóta négy napot tölt a kórházban, kettőt otthon, folyamatos ingázásban.

Strauss eközben éjjel-nappal Honor mellett van: „Most is a szobájában vagyok” – mondta, kiemelve, hogy a kórház ritka módon lehetővé teszi, hogy a szülők bent lakjanak a babával. „Ez nem túl gyakori a NICU-kban.”

A külön töltött éjszakák emléke még mindig fájdalmas számára: „Nagyon fájdalmas volt távol lenni a babámtól.” Honor állapota többször is kritikusra fordult. „Volt, hogy nem tudtuk, át fogja-e vészelni… teljesen maximumon volt az oxigéntámogatása.”

Minden segítséget megkaptak

A pár ilyenkor egymásra és az orvosi csapatra támaszkodott, miközben a barátaik és családjuk minden lehetséges módon segített.„Csak írtak, folyamatosan… lejátszási listákat készítettek.” Strauss szerint a NICU teljesen átírta mindazt, amit korábban az anyaságról gondolt: „Azt hittem, szükségem van mindenféle dologra… de rájöttem, hogy a babádnak csak rád van szüksége, egy pelenkára, a levegőre, amit belélegez, és szeretetre.”

A félelem és a bizonytalanság mellett azonban szépséget is találtak ebben az időszakban: „Nehéz és ijesztő volt, de közben gyönyörű és édes is.” Strauss tudja, hogy a hazatérés is érzelmes lesz, hiszen a NICU nővérei mára családtagokká váltak:
„A nővérek… már olyanok, mint a családunk.” A legjobban azonban arra vár, hogy Honor először lássa a külvilágot: „Még soha nem látta a kinti világot.”

A pillanatot így képzeli el: friss levegő, napfény, és ahogy először tolja a kislányát a babakocsiban. „Olyan, mintha újra születnénk.” A névválasztás is egy ilyen nehéz pillanatban született: „Ha ezt a babát hazavisszük, az életünk legnagyobb megtiszteltetése lesz.” Strauss szerint Honor – a neve jelentéséhez méltón – már most bizonyította erejét: „Olyan erős és hihetetlen… megtiszteltetés volt látni az erejét.”