18+

A megtekinteni kívánt tartalom csak felnőtteknek ajánlott.

Elmúltál már 18 éves?

Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

13 éves kislányt zaklattak szexuálisan családtagjai, súlyosították a büntetést

13 éves kislányt zaklattak szexuálisan családtagjai, súlyosították a büntetést

13 éves kislányt zaklattak szexuálisan családtagjai, súlyosították a büntetést
Fotó: unsplash | illusztráció

Az apja, testvére, valamint annak ismerőse és szeretője is évekre rács mögé kerül.

Az ítélet szerint az apa 2017 és 2018 nyara között többször is szexuálisan zaklatta 13 éves lányát, később pedig a kislány bátyja is folytatta a szörnyű tetteket. A lány ugyan elmondta az anyjának a történteket, ám a nő azon kívül, hogy felelősségre vonta a családtagjait, mást nem tett – írja az ügyészség.

Mint kiderült, a család ismerőse már korábban is zaklatta szexuálisan az akkor még csupán 12 éves gyermeket, aki védekezésre képtelen állapotba került, amiért alkoholt itattak vele.

Előfordult olyan alkalom is, hogy a bűncselekményben az ismerős szeretője is részt vett. Végül a kislány 2019 áprilisában megszökött otthonából. Ezt követően őt és húgát is kiemelték a bántalmazók közül.

A cikk a videó után folytatódik

„A cselekmények következtében a kislány érzelmi, erkölcsi, pszichés fejlődése súlyosan sérült” – közölték, mint ahogyan azt is, hogy a Székesfehérvári Törvényszék másodfokon súlyosított az ítéleten.

„A másodfokú eljárásban a bíróság 2023. május 16-án kihirdetett ítéletében a fellebbviteli főügyészség álláspontjával egyetértett, az apa büntetésének a tartamát 6 évre felemelte. A testvér 7 év 6 hónap és a család férfi ismerősének 12 év fegyházbüntetése, valamint szeretőjének 2 év börtönbüntetése is jogerős.”