A leletek Kína és Vietnam különböző régészeti helyszínein kerültek elő, de további példányokat találtak a Fülöp-szigeteken, Laoszban, Thaiföldön, Malajziában és Indonéziában is. A testeket jellemzően guggoló vagy összekuporodott helyzetben temették el, némelyiken vágásnyomok és égési sérülések láthatók.

A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent tanulmány szerint a maradványokat valószínűleg hőhatás érte, és a kutatók feltételezése szerint füsttel, tűz fölött szárították ki, így mumifikálva őket.

Hirofumi Matsumura, a japán Sapporo Orvosi Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője így fogalmazott: „Ez a gyakorlat lehetővé tette az emberek számára, hogy fenntartsák a fizikai és spirituális kapcsolatot őseikkel, hidat képezve időn és emlékezeten át.”

A mumifikáció természetes úton is végbemehet olyan környezetben, ahol a bomlási folyamatok lelassulnak, de számos kultúra tudatosan is alkalmazta a testek tartósítását – például balzsamozással – az elhunytak tiszteletére vagy a túlvilági utazás elősegítésére. Bár az egyiptomi múmiák a legismertebbek, a legkorábbi ismert, szándékosan előállított múmiákat a mai Peru és Chile területén élő Chinchorro nép készítette mintegy 7 000 évvel ezelőtt. A modern időkben az ausztráliai és pápuai őslakos közösségek is alkalmazzák a füstszárításos mumifikálást – írja a cikkében a Sky News.

Rita Peyroteo Stjerna, a svédországi Uppsala Egyetem emberi evolúcióval foglalkozó kutatója – aki nem vett részt a vizsgálatban – óvatosan fogadta az eredményeket: „A felhasznált kormeghatározási módszerek lehettek volna robusztusabbak.”

Hozzátette, egyelőre nem bizonyított, hogy a délkelet-ázsiai lelőhelyeken következetesen alkalmazták volna a füstszárításos eljárást, ugyanakkor e-mailben az Associated Pressnek úgy nyilatkozott, hogy a felfedezés „fontos hozzájárulás az őskori temetkezési szokások tanulmányozásához”.