100 fölé emelkedett a guineai focimeccsen történt összecsapás halálos áldozatainak száma
Rengeteg ember életét követelte a tragikus összecsapás.
Kórházi források szerint 100 fölé emelkedett a halálos áldozatok száma a Guinea második legnagyobb városában, N’Zérékoréban vasárnap, egy futballmérkőzésen történt erőszakos összecsapások nyomán. Szemtanúk kaotikus és riasztó jelenetekről számoltak be, mivel a feldühödött tüntetők később megrongálták és felgyújtották a város rendőrőrsét.
A helyi kórház egyik orvosa borzalmas helyzetről számolt be:
A halálos áldozatok számát 100 körülire becsülte, míg egy másik kórházi forrás „több tucat halottat” erősített meg. A közösségi médiában keringő, egyelőre nem ellenőrzött videókon káosz és számos, az utcán heverő holttest látható. Az erőszak a jelentések szerint a játékvezető egy vitatott döntése után kezdődött, ami a szurkolók dühös fellépéséhez vezetett.
NE HAGYD KI
A biztonsági okokból névtelenül nyilatkozó szemtanúk elmesélték, hogyan fajult el a helyzet: a helyi média szerint a mérkőzés egy torna része volt, melyet a guineai junta vezetője, Mamadi Doumbouya tiszteletére rendeztek.