10 olimpiai érem is megsemmisült a Los Angeles-i tűzvészben
Az egykori olimpikont, Gary Hall Jr-t is súlyos veszteség érte, akinek nemcsak a háza égett le, de minden érme odaveszett.
Egyre több sztár számol be a veszteségeiről, miután sokan közülük Los Angelesben élnek. Paris Hilton malibui villája is a másodperc tört része alatt égett le, amiről közeli felvételek készültek, gyakorlatilag megsemmisült az építmény, ami rendkívülik lelki fájdalmat okoz a világhírű örökösnek.
Mel Gibson is hasonlóan járt, ugyanakkor mindketten boldogok, hogy a szeretteik jól vannak, és természetesen osztoznak a többiek fájdalmában. Már kevesebb több mint 10 ezer építmény leégéséről tudni, és még mindig nincs vége, a tűzoltók folyamatosan küzdenek a lángokkal, a nap 24 órájában.
Gary Hall Jr. egykori olimpikon háza is odalett a a Palisades-i tűzben. Az 50 éves férfi a Sydney Morning Heraldnak árulta el, hogy nagyon kevés ideje maradt a ház kiürítésére, amikor először figyelt fel a füstre. A Sky News azt írja, a férfi szerint a helyzet rosszabb volt, mint bármelyik apokalipszisfilmben, amit valaha láttunk. „Ezerszer rosszabb”
Az öt olimpiai aranyat, három ezüstöt és két bronzot nyert volt úszónak még sikerült megragadnia a kutyáját, az inzulinját, nagyapja festményét és azt a vallásos tárgyat, amit a lánya adott neki, mielőtt elhagyta a házat. Eszében voltak az érmek, viszont nem volt ideje arra, hogy kihozza azokat, így megsemmisültek.