A Moszkva által kinevezett vezető szerint a zaporizzsjai régió 60%-a Oroszországhoz csatlakozna
Jevgenyij Balickij szerint a következő hónapokban sor kerülhet a népszavazásra is.
„A zaporizzsjai régió lakosságának több mint 60%-a azt szeretné, ha az Orosz Föderáción belül különálló autonóm területként tekinthetnének magukra” – közölte vasárnap Jevgenyij Balickij, a régió katonai-polgári közigazgatásának vezetője.
Balickij szerint a régió a krími forgatókönyvet szeretné követni, úgy véli ugyanis, hogy a félszigeten az Orosz Föderációhoz való csatlakozás fejlődést hozott: új utak épültek, nőttek a fizetések, erősödött a szociális szféra.
Azt is kiemelte, hogy a krími terület eredményeket ért el az infrastruktúra terén is. „Az ukrán és külföldi csatornákról ömlő hazugságok ellenére mi látjuk az igazságot, beszélünk az emberekkel, tudjuk, hogy milyen utat akarunk közösen járni” – írta Telegram-csatornáján.
Korábban Balickij úgy vélekedett, hogy akár már hónapokon belül sor kerülhet az Oroszországhoz való csatlakozásról szóló népszavazásra, annak jelenleg már az előkészületi fázisainál tartanak – írta meg az orosz TASZSZ hírügynökség.
A közigazgatási vezető hozzátette, hogy a zaporizzsjai területek mindegy 70%-a „felszabadult”, de a régió legjelentősebb városa, a csaknem 750 ezres lakosságú Zaporizzsja továbbra is ukrán ellenőrzés alatt van, ezért az oroszok jelenleg Melitopolt nevezték ki a megszállt területek székhelyének.