Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,46 Ft
Euró
388,31 Ft
Font
452,98 Ft
Bitcoin
63,463 $

Zámbó Jimmy fia szerint édesapja ugyanazt élhette át, mint most Azahriah

Elmondása szerint nemcsak sikereikben hasonlítanak, hanem abban is, hogy mindkettőjükre rengetegen irigyek.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Kult

Koós Alexandra

Szerkesztő

Mint ismert, Azahriah három koncertet is ad jövő májusban a Puskásban, ugyanis rengetegen szeretnék őt élőben látni, a rajongók pillanatok alatt elkapkodtak minden jegyet. Óriási sikere miatt pedig a 21 éves előadó menedzsmentje úgy döntött, a nemzetközi megmérettetéssel is megpróbálkoznak: őszre 8-10 állomásos európai turnét szerveznek, és egy angol ügynökséggel is leszerződtek.

De arról is beszámoltunk, hogy Azahriah nem csak a főcímdalt énekli, szerepel is a Valami Amerika-sorozatban. Ez utóbbi például az ő ötlete volt, ami a produkció rendezőinek is nagyon tetszett, abszolút benne voltak a dologban. Mint kiderült, az énekes a harmadik epizódtól lesz majd látható az RTL+-on, a negyedik részben pedig zenélni is fog. Soron kívül Kedden napközben beborulhat az ég, néhol záporokra is van kilátás

Közben számos híresség, köztük Valkusz Milán, Majka és Varnus Xavér is elmondta, mennyire örülnek Azahriah sikereinek, egyúttal védelmükbe vették őt a kritizálókkal szemben. A Ripost pedig korábban Zámbó Jimmy középső fiát, Zámbó Szebasztiánt kereste fel, aki nagyon tehetségesnek tartja Azahriah-t, szerinte megújító stílust hozott a magyar zenei palettába. Egyúttal azt gondolja, van hasonlóság a fiatal énekes és édesapja karrierje között.

„Büszke vagyok rá, hogy van olyan magyar tehetség, aki egy nap alatt képes megtölteni a Puskás Arénát, és aztán az elkövetkezendő napokban még kétszer. Elárulom, akkor lopta be magát a szívembe, mikor hozzányúlt apu jól ismert dalához, az Egy jó asszony mindent megbocsát című slágeréhez. Csak a szöveget hagyta meg, és bár az új dal stílusa tőlem távol áll, mégis jó érzés hallgatni. Na meg látni, hogy hogy őrjöng a közönség, mikor előadja. Őszintén szeretném, hogy apu más dalait is feldolgozza, hiszen ezáltal megismerteti a fiatalokkal a Jimmy-számokat, amiknek nem szabad feledésbe merülniük

– fogalmazott Zámbó Szebasztián. Majd arra utalt, szerinte abban is hasonlít a két előadó, hogy mindkettőjükre rengetegen irigyek.

Mint mondta: „Látok párhuzamot a karrierjük között: apu is ugyanazt élhette át, mint most Azahriah. Az 1990-es években apu is a semmiből robbant be, különösebb támogatás nélkül. A nagy népszerűség persze sok iriggyel is jár, pedig nem tudom, hogyan lehet belekötni a munkásságába. Talán csak csutkahegdűn nem tudott játszani: vitathatatlanul tehetséges zenész volt. Csak úgy mint most Azahriah, apu is saját nótákat írt és komponált. 1998-ban a 16 ezer férőhelyes Sportcsarnokot kétszer is megtöltötte gyors egymásutánban. Persze, a Puskáshoz képest ez kisebb szám, de abban az időben ez jóformán egyedülálló teljesítménynek számított”.

Lázár János Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc után Szeged felzárkózását tűzte ki célul

Lázár János építési és közlekedési miniszter a dél-alföldi régió fejlesztésének prioritását hangsúlyozta egy makói sajtótájékoztatón.