Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

X-Faktor: Alee visszatért

X-Faktor: Alee visszatért

X-Faktor: Alee visszatért
Fotó: RTL Magyarország

Nagyon különleges lehetett Alee számára a visszatérés, hiszen egy évvel ezelőtt még azon izgult, mi lesz vele, most pedig az X-Faktor legutóbbi győztesének mondhatja magát, és az élete 180 fokos fordulatot vett.

Szinte az első másodperctől sejteni lehetett, hogy Alee az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb esélyese az X-Faktornak. Annyi fiatal állt be mögé, mint talán korábban soha egy más versenyző esetében sem, és ez egészen a végéig kitartott.

A cikk a videó után folytatódik

Azok sem voltak kevesen, akik nem értették, miért Alee a nagy esélyes, mert jobb énekesek is voltak a mezőnyben. Ő azonban főként rappelt, és a dalaival, az életével, a karakterével meggyőzte az embereket, hogy rá szavazzanak.

Óriási tábora volt az X-Faktor tavalyi évada alatt, és Tóth Andihoz hasonlóan gyerekként nyerte meg a tehetségkutatót. Azóta sok minden megváltozott az életében, és visszatért az új válogatókra, immáron győztesként.

Alee azt mondta, minden rendben van vele, ahogyan ő fogalmazott, „megyeget” a karrierje, érkeznek a zenéi. Ugyanakkor volt egy „stop” az egészben, mondhatni alkotói válságba került, valahogy az agya leblokkolt, nem jött az ihlet, ami időről időre megtörténik a zenészekkel.

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra

Végül egyik pillanatról a másikra ez visszatért benne, újra elkezdte írogatni dalokat, és arra lett figyelmes, hogy egy hónap alatt megírt nyolc zenét. „Brutális volt, nagyon jó korszakom volt. Most meg próbálom ezt tartani, keresem az utam.”

Bíró Bea belezavarodott egy közmondásba a Nyerő Párosban: „Minden vajjal megkent”