Dollár
426,10 Ft
Euró
423,44 Ft
Font
485,74 Ft
Bitcoin
20,274 $

VV Fanni titokzatos halálának ügye még mindig nem zárult le

Fotó: RTL Klub/Való Világ
not image

Takács Petra

2022. augusztus 14. - 18:38

Az egykori villalakó titokzatos halálának ügye lezártnak tűnt, ám egy új fejlemény történt a napokban.

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, a bíróság 2022 júliusában hozta meg döntését, melynek értelmében B. László emberölés bűntette miatt életfogytig tartó börtönbüntetés sújtja, ám a feltételezett elkövető már akkor közölte, hogy nem hajlandó elfogadni az ítéletet.

Novozánszki Fanni, vagyis VV Fanni rejtélyes halálának ügye még mindig nem zárult le: a bíróság 4,5 év után hozott ítéletet az egykori villalakó halálával kapcsolatban, a döntés értelmében pedig Magyarországon elsőként, életfogytiglant szabtak ki a feltételezett elkövetőre.

Az ATV a Bors értesülései nyomán azt írja, B. László beváltotta ígéretét és valóban benyújtotta a fellebbezést az ítélet ellen, ennek okán pedig az ügy az Ítélőtáblához kerül. A feltételezett elkövető ügyvédje, dr. Lichy József is megszólalt az ügyben és közölte, hogy B. László az ellene felhozott összes ítélet, és ítélethozatalban foglalt rendelkezés ellen fellebbezést kért.

Az ügyvéd becslése szerint az Ítélőtábla legkorábban 2023 februárjában hozhat ítéletet, a másodfok után pedig további mozgástere lesz a feltételezett elkövetőnek, ugyanis akár harmadfokra is továbbviheti az ügyet, ha a másodfok ítéletével nem lesz elégedett. Amennyiben pedig ez megvalósul, úgy az ügy a Kúrián dőlhet el, legkorábban 2023 őszén.

ads

Van egy sztorid?

Szemtanúja voltál valaminek, vagy épp van egy olyan történeted, melyet szívesen megosztanál másokkal?

Küldd el nekünk, és amennyiben érdekesnek találjuk, úgy közzétesszük azt oldalunkon.