Nagyobb béremelést kapnak a vízügyi dolgozók a kormánytól januártól
Az ágazatban három év alatt 60%-kal nőnek a fizetések.
Hamarosan megérkeznek az első megemelt fizetések a vízügyi dolgozók számláira; a kormány döntése alapján 2025-ben átlagosan 30%-os béremelést kapnak az ágazat szakemberei – tudatta Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a tárca Facebook-oldalán. Mint fogalmazott, a vízügynek kiemelt jelentősége van a lakosság és a gazdaság szempontjából is.
„Fontos, hogy rátermett és elkötelezett kollégák dolgozzanak ezen a területen. A munkájukat meg kell becsülnünk. Éppen ezért a mostani emelést továbbiak fogják követni: 2026-ban 12, 2027-ben pedig 10%-kal nő átlagosan a vízügyesek bére, azaz 3 év alatt mintegy 60%-os átlagos bérfejlesztést hajtunk végre” – emelte ki az államtitkár.
Egyúttal hangsúlyozta, hogy a vízügyesek rendkívüli munkabírásról és elhivatottságról tettek tanúbizonyságot a 2024-es árvíz idején is. Czepek Gábor szerint a sikeres védekezés bizonyította, hogy „Magyarország meg tudja csinálni” – hangzik el a közösségi médiás videóban. De a béremelés kapcsán V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára is megszólalt.
A Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt mondta, a január elsejétől életbe lépő, átlagosan 30%-os emelés kilencmilliárd forint többletet jelent, majd 2026-tól újabb 12, 2027-től pedig további 10%-kal emelkedik a dolgozók bére, ami azt jelenti, hogy alig több mint két éven belül 60%-kal fog növekedni a bérszínvonal.
Mindemellett korábban arról is beszámoltunk, mennyivel növekszik a szakképzésben dolgozók bére januártól. A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára szolgált részletekkel ezügyben. Míg ebben a cikkben arra tértünk ki, hogy folytatódik a pedagógusok béremelése, így januártól még több pénzt vihetnek haza, és nem is kevéssel.