Szergej Lavrov kijelentette, a különleges katonai művelet üteme több tényezőtől függ, így nem szabnak „mesterséges időkeretet” annak befejezésére.
A SARS-CoV-2 vírus március eleji megjelenését követően villámgyorsan végigsöpört Spanyolország legtöbb régiójában, néhány hét erejére jelentősen túlterhelve az ország egészségügyi ellátórendszerét és a temetkezési szolgáltatásait.
Nehéz olyan gazdasági ágazatot megnevezni, amelyben nem okozott volna jelentős mértékű kárt a koronavírus-járvány, azonban van néhány iparág, ami a pandémia okozta bezárásokat hangosabb segélykiáltással szenvedi meg: ilyen a vendéglátás is.
A koronavírus-járvány kitörési helyéhez, Kínához való közelség miatt valamennyi ázsiai országban felbukkant a vírus, hol kisebb, hol nagyobb mértékben
A globális pandémia méretét öltő koronavírus társadalmi és gazdasági következményeiről már kezdünk előképet kapni, viszont a politikai konzekvenciákat – mint minden válsághelyzet esetén – szinte lehetetlen előre megjósolni.
Brazília egészségügyi minisztériumának adatai szerint a halálos áldozatok száma a tegnapi nap folyamán hivatalosan is meghaladta a 15 ezer főt, a szombaton regisztrált 816 haláleset következtében.
Több hónapnyi megfeszített munka és az emberek többségének szófogadó magatartása miatt Olaszország is eljutott abba a szakaszba, amikor az újraindulás is szóba kerülhet.
Az Egészségügyi Világszervezet a pénteki nap folyamán hozott nyilvánosságra egy tudományos közleményt a koronavírus következtében gyermekek és fiatalkorúak körében kialakuló „multirendszeres gyulladásos szindrómáról”.
Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump egy szombat reggeli Twitter-bejegyzésben közölte, még nem hozta meg a végső döntést az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénzügyi támogatásának visszaállításáról.
Pénteken jelentette be Görögország, hogy hétfőtől kezdve ismételten megnyitják a tengeri és légi útvonalaik egy részét a koronavírus megfékezése érdekében hozott vesztegzárból való kivonulás terveinek keretei között.
A kormány több lépcsős terve, melynek keretében kivezetnék Spanyolországot a koronavírus miatti kényszerű vesztegzárból, az első fázisba lépett, aminek köszönhetően a lakosság 70%-ára vonatkozóan enyhítettek az eddigi szigorításokon.