A donyecki védelmi parancsnokság szerint két ember megsérült a támadásban.
Az elmúlt 24 órában már közel 900 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, ami jelentős több annál, mint amit az elmúlt hetekben tapasztaltak.
A koronavírus-fertőzöttek számának folyamatos növekedése miatt Salzburgban ismételten kötelezővé teszik a szájmaszkok viselését.
A távol-keleti országban egyes szarvasmarhatelepeken tört ki a járvány, amely miatt több farmot be kellett zárniuk a hatóságoknak.
Csupán négy nap kellett ahhoz, hogy a COVID-19 járvány egymillió újabb embert betegítsen meg.
A koronavírus-járvány alatt számos érdekes megszólalással borzolta a kedélyeket az Egyesült Államok vezetése, maga az elnök személyesen is nevezte már például Kung Flunak a koronavírust, kivívva ezzel a sajtó heves kritikáját.
Svédország és a szomszédos Finnország döntéshozói egymással szöges ellentétben lévő intézkedéseket vezettek be a pandémia kapcsán.
Miután megerősítették, hogy az egyik vidramenyét-farmon számos állat koronavírus-fertőzött, bejelentette az érintett régió mezőgazdasági minisztere, hogy több mint 100 000 egyedet kényszerülnek levágni.
Nemcsak az idősek, hanem a legfiatalabb korosztály is elkaphatja korunk rettegett kórokozóját.
Júliusban egy nap alatt átlagosan 60 ezer új beteget azonosítottak az Egyesült Államokban, ami rekordmagas értéknek számít.
Már sokadik alkalommal kell arról beszámolnia a sajtónak, hogy ismételten megnövekedett a fertőzöttek száma Hongkongban, ami látszólag egyszerűen nem tud véglegesen megszabadulni a koronavírustól.