Az Egyesült Államok elnöke szerint minimalizálni kell a mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftverekben rejlő kockázatokat.
Az amerikai lap nem túl hízelgő szavakkal jellemezte a magyar vezetőt, akit az Egyesült Államokban is sokan támogatnak a volt miniszterelnök, Donald Trump hívei közül.
Törökország szerint az első gabonát szállító hajó ma reggel fél kilenckor indul.
Az egyik orosz állami hírügynökség a török elnök szóvivőjét idézve jelentett arról, hogy hétfőn megkezdődhet az ukrán gabona szállítása az ukrán kikötőkből.
Elmondása szerint az Admiral Gorskov fregatt lesz az első, amelyet hadrendbe állítanak ezekkel a veszélyes katonai eszközökkel a fedélzetén.
Az ukrán tisztviselő szerint közel 20 főt ejtettek foglyul a városban, azonban a valós szám ettől jóval nagyobb lehet.
Egyelőre ugyan nem fognak elfogyni, de az oroszok száma a Szovjetunió felbomlása óta csökken, és a pandémia is erősen éreztette hatását.
Nem engedi el az emberiséget a koronavírus, rengeteg új fertőzöttet regisztráltak.
Elmondása szerint a katonai szövetség tagállamai által elismert számos gender lehetővé teszi, hogy a miniszterelnök válasszon magának egyet, amely a legszimpatikusabb.
A megjelölés újabb szankciókat és korlátozásokat tenne lehetővé, Oroszország azonban figyelmeztetett, ez nem maradna válasz nélkül.
Egy háromemeletes kollégiumi épületet talált el az orosz hadsereg, amely ki is gyulladt ennek eredményeképpen.