Az apokalipszis gondolata évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget, vallások, mítoszok és filmek egész sora épül a világvégéről szóló elképzelésekre, ugyanakkor a történelem során akadtak olyan valós események is, amikor a civilizáció ténylegesen a pusztulás szélére sodródott.

Bár a Föld őstörténetét öt nagy tömeges kihalás formálta, amik közül a mintegy 250 millió évvel ezelőtti perm időszaki katasztrófa volt a legsúlyosabb, és a tengeri fajok 94, valamint a szárazföldi élőlények 70 százalékát eltörölte, a modern korban is több alkalommal fordult elő, hogy az emberiség sorsa hajszálon múlt.

Az első világháború vége

Az első világháború végén, 1918-ban kirobbanó influenzajárvány a H1N1 altípushoz tartozó vírus miatt példátlan gyorsasággal söpört végig a bolygón, és a korabeli becslések szerint több mint 500 millió embert fertőzött meg, ami akkor a világ népességének mintegy harmadát jelentette.

A halálos áldozatok számát legalább 50 millióra teszik, ugyanakkor egyes szakértők szerint a veszteség akár a 100 millió főt is elérhette, ami a modern történelem egyik legsúlyosabb demográfiai megrázkódtatásává tette a pandémiát.

Az atomháború lehetősége

A második világháborút követő hidegháborús évtizedekben az atomháború réme állandó fenyegetésként nehezedett a világra, miközben az Egyesült Államok és a Szovjetunió politikai és katonai fölényért versengett, és mindkét fél hatalmas nukleáris arzenállal rendelkezett – írja a cikkében a Mental Floss.

A feszültség 1962 októberében érte el csúcspontját, amikor az amerikai felderítés szovjet ballisztikus rakétákat azonosított Kubában, amik indítás esetén könnyedén elérhették volna az Egyesült Államok területét.

John F. Kennedy amerikai elnök tengeri zárlatot rendelt el Kuba körül, miközben feszült üzenetváltás zajlott közte és Nyikita Hruscsov között, és a világ néhány napig valóban a nukleáris összecsapás peremén egyensúlyozott. Végül a szovjet vezető beleegyezett a rakéták elszállításába, cserébe Washington ígéretet tett arra, hogy nem támadja meg Kubát, valamint eltávolítja saját rakétáit Törökországból.

Az 1979-es ügy

A technológiai hibák szintén majdnem végzetes következményekkel jártak a hidegháború idején, hiszen 1979. november 9-én Zbigniew Brzezinski amerikai nemzetbiztonsági tanácsadót azzal riasztották fel, hogy 250 szovjet rakéta tart az Egyesült Államok felé, majd egy újabb értesítés már 2200 beérkező lövedékről szólt.

Brzezinski azonnal megkezdte az ellentámadás előkészítését, ugyanakkor habozott a végső döntéssel, és hamarosan kiderült, hogy más rendszerek nem észleltek támadást. Utóbb bebizonyosodott, hogy egy szimulált hadgyakorlatot tartalmazó oktatószalag került véletlenül a NORAD központi rendszerébe, ami valós fenyegetésként értelmezte a gyakorló adatokat.

A 80-as évek

Néhány évvel később, 1983. szeptember 26-án a szovjet korai előrejelző rendszer riasztást adott le egy állítólagos amerikai rakétatámadásról, amelyet a szolgálatban lévő tiszt, Sztanyiszlav Petrov észlelt. A protokoll szerint azonnal értesítenie kellett volna feletteseit, ami szinte bizonyosan válaszcsapást indított volna el, ő azonban ellentmondásokat fedezett fel az adatokban, és úgy döntött, nem jelenti azonnal az incidenst.

„Nem volt szabály arra, mennyi ideig gondolkodhatunk, mielőtt jelentünk egy csapást. De tudtuk, hogy minden elvesztegetett másodperc értékes időt vesz el, és a Szovjetunió katonai és politikai vezetését haladéktalanul tájékoztatni kell” – mondta később a BBC-nek.

„Csak annyit kellett volna tennem, hogy a telefonért nyúlok, és felhívom a legfelsőbb parancsnokokat, de nem tudtam megmozdulni. Olyan volt, mintha egy forró serpenyőn ülnék.” Rövid időn belül kiderült, hogy a műholdak a felhőkön megcsillanó napfényt azonosították tévesen rakétákként, és Petrov döntése feltehetően milliók életét mentette meg.

A maja naptár félreértelmezése

A 2012-es évhez sokan világvége-várakozással közeledtek a maja naptár félreértelmezése miatt, ugyanakkor valódi veszély is fenyegette a bolygót, amikor júliusban rendkívül erős napvihar söpört végig a Naprendszeren. A jelenség intenzitása megközelítette az 1859-es Carrington-esemény erejét, amely súlyos károkat okozott a korabeli távíróhálózatokban, ám 2012-ben a modern műholdas és elektromos infrastruktúra miatt a következmények sokkal pusztítóbbak lehettek volna.

A tudósok szerint mindössze kilenc napon múlt, hogy a napkitörés nem találta el közvetlenül a Földet, mert ellenkező esetben műholdak sora semmisülhetett volna meg, és transzformátorok éghettek volna ki világszerte, ami hosszú időre megbéníthatta volna a globális gazdaságot.