Vasvári Vivi elmondta, szerinte megbocsátható-e a megcsalás
Egy nagyon fontos témát érintett Vasvári Vivien, ami bizonyos szempontból az egész életünket érinti, és hatással van rá.
A megcsalás egy rendszeresen visszatérő téma, amit nehéz jól kezelni, miközben mindenkinek mást jelent. Valakinek már az is megcsalás, ha másokkal folytatunk intimebb beszélgetéseket, de vannak olyanok is, akik mindezt kizárólag a csókhoz, vagy az együttléthez kötnek.
A felgyorsult világunkban messze több lehet a megcsalás, mint régen, hiszen az embert most sokkal több inger éri. Jó példa lehet erre az edzőtermek világa is, ami messze nagyobb lett, mint évekkel ezelőtt.
Néha az embernek könnyű lehet elcsábulnia, ami könnyen megcsaláshoz vezethet. Mivel minden ember más, mindenki különböző módon dolgozza fel, ha megcsalják. Általában az van nehezebb helyzetben, akit megcsalnak, ami nemcsak kellemetlen, hanem megalázó is.
Kár lenne ezt szépíteni, még akkor is, ha egyes esetekben megvan az oka a másik személynek arra, hogy megcsalja a másikat. Egészen mélyen is bele lehetne menni ebbe a témába, mivel az egyik legfoglalkoztatottabb kérdés.
Kiderült, hány kiló jelenleg Gáspár Evelin, és mennyit fogyott 14 éves kora óta
Vasvári Vivit az Instagram oldalán keresztül kérdezték meg arról, hogy szerinte megbocsátható-e megcsalás. „Szerintem igen! Megbocsátani tudni kell, és a lelkünknek is jobb lesz, de ez még nem jelenti azt, hogy a jövőben a kapcsolat folytatódni is fog.”