Divatos téma ez szinte minden nyáron, az elszabaduló árakat nézve meg pláne, főleg, ha még össze is hasonlítják a horvát tengerparttal, vagy más egyéb, magyarok által is kedvelt nyaralóhellyel. Megannyi fejtegetést – köztük ezt is – olvashatunk, ám a legjobb taktika az, ha a saját bőrünkön tapasztaljuk meg a Balaton árszintjét, és megpróbálunk alkalmazkodni olyan módon, ami még nem csorbít túl sokat az igényeinken.
A nyaralás sosem volt olcsó mulatság, lévén a turizmus mindig arra épít, hogy az évente egyszer kiszabaduló embertömeg mindent megkapjon, amire vágyik, lehetőleg úgy, hogy elégedetten és kellően üres pénztárcával menjen haza. Nem fogok a tengerparttal előhozakodni, mert egyrészt régóta nem voltam, másrészt nagyon szubjektív téma, hogy ki és hol szereti elkölteni…akarom mondani eltölteni a szabadidejét. Így a mai téma a Balaton lesz, némi árfelméréssel, hogy aki szeretne még idén nekiindulni, de fél a túlköltekezéstől, egy kicsit megnyugodhasson, vagy éppen visszavonulót fújhasson.
Utazás, boltozás, programok
Olyan nagy titkot azért nem árulok el azzal, hogy a Balaton még így, 2023-ban, túlélve a rekordinflációt is kihozható emberi léptékű összegekből, feltéve, ha a cél a pihenés és nem a látszólagos luxus hajszolása. A referenciánk a térség egyik fő ütőere, Fonyód, és megnézünk egy napot, kettő és négy főre leosztva.
Kezdjük azzal, hogy valahogy oda kellene jutni. Az ország jelentős részének a Balaton nincs közel. Autóval egy oda-vissza legyen 15.000 ft, vonattal 10.000 ft, ez sokat nem változik, ha négyen indulnak útnak, lévén a kocsiba négyen is beférnek, gyerekeknek meg bőven ad kedvezményeket a vasút – egy 3-6 éves gyerkőcnek alig párszáz forintba kerül a jegy. Ezt ráadásul egyszer kell számolni, hacsak nem utazunk minden nap, de a Balaton környékén elég sok helyszín és program van meglehetősen közel egymáshoz.
Bármilyen hihetetlen, de Fonyódon továbbra is lehet olyan szállást foglalni a főszezonban, ami kijön egy éjszakára 10 ezer forintból fejenként, és még bőséges reggeli is tartozik hozzá. Nevet nem írok, ez nem a reklám helye, legyen elég annyi, hogy nem szállodai szint, de bőven elfogadható, ha nem a partmenti szürke betonkonckákba vágyakozik a család napi száz rugóért. És még a kilátás is pazar.
Így tehát a reggeli megoldva, a délelőtti program pedig részben adott, Fonyódnak elég jó szabadstrandjai vannak (mint ahogy az egész Balatonnak – szám szerint 57), de van a közelben kilátó is, ahol párszáz forint fejében még szebb panorámában lehet részünk, mint valamivel lejjebb.
Az ebéd sarkalatos pont, hiszen egymást érik a hamburgerezők, pizzériák, és itt bizony bele lehet futni hajmeresztő árakba. Azonban könnyen szembetűnik, hogy hol drágább az étel – ott, ahol kevesebben vannak. Milyen érdekes, ugye? Ami nem azt jelenti, hogy a teljes Balaton és környéke kong az ürességtől. Sőt, egy kevésbé strandolósnak számító szombati délelőttön sem lehetett lépni a tömegtől. A legnagyobb érdeklődés persze ott tapasztalható, ahol 2250-ből megúszható egy háromfogásos menü.
Fagyit 550 alatt nem találtunk, de az ebéd utáni szieszta után úgyis valószínűleg valamelyik közeli üzletbe vezet az út, ahol szintén rengetegen vannak, és ahol 220 forintért akad normális jégkrém, 2-3 ezer forintból meg kijön a komplett vacsora, gyümölccsel együtt, akár a teljes családnak – ketten értelemszerűen olcsóbban.
Ha estére még marad kellő energia, egy kertmozi is jó ötlet lehet, 1500 forint körüli jegyárakkal számolhatunk, így egy nap nagyjából 15-16 ezer forintra jön ki egy főre, ami bár nem kevés, egy 4 napos nyaralás az utazással együtt akár 60-70 ezer forintból is összehozható egy főre, és akkor minden napra jut valami program a strandoláson kívül. Család esetében ez a szám valahol 250-270 ezer forint körül alakul utazással, szállással, étellel-itallal, programokkal együtt. Sok? Nem kevés, de nem is megfizethetetlen, a napi 40-50 ezer/fős kalkulációk meg rendkívül elrugaszkodottak a realitástól. És ennél még lejjebb is lehet vinni a napi költségeket, ha a szálláson van konyha, vagy ha körülnézünk az ingyenes programok között, amiből rengeteg van.
A tervezés azonban fontos, mint ahogy az is, hogy reálisak legyenek a célok, ez a képzeletbeli 4 nap viszont elegendő lehet, és így még jut 1-2 nap előtte és utána is rendezni a sorokat egy egyhetes szabadság alatt.
Akik a Balaton kiürülését vizionálják, azoknak ajánlom a következők vadászatát: parkoló a központi helyeken, árnyék a strandon, üres asztal a megfizethetőbb étkezdékben. Nem biztos, hogy olyan egyszerű feladatok ezek. Lehet, hogy egyes helyszíneken kevesebben vannak, de a 30-40%-os visszaesés emlegetése túlzónak tűnik – legalábbis a nagy egészet nézve.