Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Vádat emeltek Kaposváron unokázós csalók ellen – több mint 30 millió forintot csaltak ki idősektől

Vádat emeltek Kaposváron unokázós csalók ellen – több mint 30 millió forintot csaltak ki idősektől

Vádat emeltek Kaposváron unokázós csalók ellen – több mint 30 millió forintot csaltak ki idősektől
Fotó: Depositphotos

Sajnos még mindig népszerű átverés az unokázós csalás.

A Kaposvári Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatal komáromi nő és társa ellen, akik egy nemzetközi, úgynevezett „unokázós” csalásokra szakosodott bűnszervezet tagjaiként jelentős kárt okoztak. A vádlottakat bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalással, valamint más bűncselekményekkel vádolják.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a nő egy olyan, külföldről irányított bűnbanda tagjaként tevékenykedett, mely kifejezetten idős emberek megtévesztésére specializálódott. Feladata az volt, hogy a telefonon félrevezetett áldozatok által előre megbeszélt helyszíneken elhelyezett pénzt és értéktárgyakat – jellemzően aranyékszereket – begyűjtse, majd azokat továbbítsa a megbízóinak.

A csalók rendszerint magukat rendőrnek vagy ügyvédnek kiadva hívták fel az idős embereket, és azt állították, hogy egy hozzátartozójuk bűncselekmény – például fegyverrel való visszaélés – miatt őrizetbe került.

A sértetteket ezt követően arra vették rá, hogy nagyobb összegű készpénzt vagy ékszert adjanak át „óvadékként”. A nő gyakran a párját is magával vitte a helyszínekre, megfigyelőként, hogy minden zavartalanul menjen.

A vád szerint a pár közreműködésével összesen kilenc sértettől csaltak ki 2-6 millió forint közötti összegeket, a teljes kár pedig meghaladja a 30 millió forintot (!). A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak azonban sikerült beazonosítaniuk a két elkövetőt, akiket 2024 júliusában, egyik bűncselekményük után Budapesten fogtak el.

A vádlottak azóta letartóztatásban is vannak. Az ügyészség a nyomozás során egyezséget kötött velük, ezért a Kaposvári Járásbíróságnak benyújtott vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság az egyezséget jóváhagyva börtönbüntetést és közügyektől való eltiltást szabjon ki, valamint kötelezze őket az okozott kár megtérítésére.