Üzenetet küldött Ferenc pápa a kórházból
A katolikus egyházfő minden katolikusnak üzent.
Ferenc pápa arra kérte a katolikus híveket, hogy imádkozzanak érte, miközben továbbra is kórházi kezelés alatt áll kettős tüdőgyulladás miatt.
Ahogy arról korábban is beszámoltunk, második egymást követő vasárnap sem tudta személyesen vezetni a hagyományos Angelus imát. A napokban küldött üzenetében azonban hangsúlyozta, bizakodóan folytatja a gyógykezelést a római Gemelli kórházban, s továbbra is aláveti magát a szükséges orvosi beavatkozásoknak.
A Vatikán szombati közleménye szerint az egyházfő állapota még mindig kritikus. Vasárnap közzétett üzenetében köszönetet mondott az orvosoknak és egészségügyi dolgozóknak, valamint a jókívánságokat küldő híveknek:
„Az elmúlt napokban rengeteg szeretetteljes üzenetet kaptam, és különösen meghatódtam a gyermekektől érkező levelek és rajzok láttán. Hálás vagyok a sok támogató gondolatért és imáért, melyeket a világ minden tájáról kapok! Mindannyiótokat Mária közbenjárására bízom, és arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok értem”
(A cikk folytatódik az ajánlott cikkek után →)
Ferenc pápát február 14-én szállították kórházba légzési nehézségek miatt. Korábbi betegségei miatt különösen érzékeny a tüdőfertőzésekre, mivel fiatal felnőttként mellhártyagyulladáson esett át, és 21 éves korában egyik tüdejének egy részét eltávolították.
A BBC azt írja, vasárnapi üzenetében Ferenc pápa kitért az ukrajnai háború harmadik évfordulójára is, mely hétfőn esedékes. Felszólította a híveket, hogy emlékezzenek meg a fegyveres konfliktusok minden áldozatáról, és imádkozzanak a békéért Palesztinában, Izraelben, a Közel-Keleten, Mianmarban, Kivu térségében és Szudánban.