Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Éveken át nem fizetett útdíjat egy magyar pár, most két Maseratijuknak is búcsút inthettek

Éveken át nem fizetett útdíjat egy magyar pár, most két Maseratijuknak is búcsút inthettek

Éveken át nem fizetett útdíjat egy magyar pár, most két Maseratijuknak is búcsút inthettek
Fotó: Unsplash / Illusztráció

Minden készpénzüket lefoglalták, a bankszámláikat zárolták, a jogszerűtlen bevételből megszerzett két járművet pedig trélerre pakolták.

Összesen 50 millió forintot spórolt össze útdíj-nemfizetéssel egy házaspár – áll a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának keddi közleményében. Mint írják, a fuvarozó és a felesége önhatalmúan úgy döntöttek: rájuk és vállalkozásukra nem vonatkozik semmiféle szabályozás, és megpróbáltak ingyen furikázni a díjköteles hazai utakon. A közlemény szerint három éven keresztül végezte extra költséghatékonysággal közúti árufuvarozási tevékenységét az a vállalkozó, aki a saját és a felesége irányítása alá tartozó szállítási cégek teherautóin ideiglenes próbarendszámokat helyezett el. A cégvezető és sofőrjei ettől járműveik azonosíthatatlanságát remélték, az ideiglenes hatósági jelzéseket afféle biankó úthasználati jogosultságnak tekintve nagyjából tucatnyi járművel közlekedtek oly módon a közúti forgalomban, hogy az útdíjfizetést szándékosan elmulasztották.

A cikk a videó után folytatódik

A jogosulatlan úthasználatért kiszabott közigazgatási bírság elkerülése érdekében az ideiglenes próbarendszámokat szándékosan azt követően is használták, hogy azokat az illetékes járási hivatal visszavonta, illetve azok érvényességi ideje lejárt – magyarázzák. Ezáltal pedig azt remélték, hogy így nem visszavezethető hozzájuk a cselekmény, de elkalkulálták magukat. A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján sokrendbeli sorozat-normaszegés ügyében elrendelt nyomozásban a NAV közép-magyarországi, dél-dunántúli és dél-alföldi nyomozói, revizorok, adatmentők és járőrök vettek részt. Közel 20 helyszínen hajtottak végre kutatásokat, foglaltak le bizonyítási eszközöket, tíznél több személyt hallgattak ki tanúként, végül a házaspárt az ügy gyanúsítottjaiként állították elő – fejtik ki a közleményben, amit a 24.hu szemlézett.

Mivel az útdíjból származó bevétel és a bírság egyaránt közvetlen költségvetési bevételnek minősülnek, a vállalkozó házaspár által be nem fizetett, közel 50 millió forint költségvetési hiányt jelent. Ennek megtérülése érdekében foglalták le a pénzügyőrök a férj és feleség készpénzét, zárolták a bankszámláikat, valamint trélerre pakolták a jogszerűtlen bevételből megszerzett két Maseratijukat is – emelik ki. A közlemény azzal zárul, hogy érdemes tudni: a hatóság a P betűjelű, ideiglenes rendszámtáblát főként a gépjármű-kereskedelemre jogosult gazdálkodó szervezetnek ad ki a még forgalomba nem helyezett vagy forgalomból (kérelemre) ideiglenesen kivont járművek kereskedelmi célú szállításához vagy kipróbálás alkalmára, de „P”-rendszámmal lehet végezni a lejárt műszaki érvényességű járművek javítását is.

Vagyis P-rendszámú járművel a személy- és teherszállítás, valamint a vontatás is tilos! – jegyzi meg a lap. Korábban egyébként azt is megírtuk, hogy egy 1948-as Jaguar XK120 oldtimer autó súlyosan megrongálódott egy balesetben Salzburg mellett, amikor egy másik jármű, amelynek vezetője állítólag mobilozott vezetés közben, nekiütközött. Úgy tudni, a baleset okozója egy magyar nő volt, szerencsére azonban senki sem szerzett komoly sérüléseket, így a Jaguarban ülő két olasz férfi sem. De a kocsiról ez már nem mondható el: jelentős károkat szenvedett, bár a nő által vezetett Opel Insignia is totálkárosra tört.  A brit roadster értéke állapottól és ritkaságtól függően akár a 250 ezer eurót (körülbelül 100 millió forintot) is elérheti, vagyis a javítás jelentős összegbe fog fájni. A további részletekről itt írtunk.