Az utasoknak kellett közbelépniük, miután egy őrjöngő férfi betörte egy repülőgép egyik ablakát (videó)
A járat épp Houstonba tartott, az utasoknak kellett megfékezniük egy másik utast, aki hirtelen dührohamot kapott.
Egy Houstonba tartó repülőjáraton az utasoknak kellett közbelépniük, amikor egy férfi dührohamot kapott, és nekiesett a gép üléseinek, valamint az ablaknak.
Az incidens a Frontier Airlines egyik szerda esti járatán történt. Egy utas elmondása szerint a gép körülbelül 20-30 perce szállhatott fel Denverből, amikor megkérte a mögötte ülő férfit, hogy cseréljenek helyet.
A férfi váratlanul agresszívvá vált: először rugdosni kezdte a nő ülését, majd ütlegelni az ablakot, amit végül sikerült is betörnie. A nő pánikba esett, mert azt hitte, terrortámadás zajlik.
Az ABC News beszámolója szerint a helyzetet egy volt katonatiszt mentette meg, aki néhány utassal együtt lefogta a férfit. A repülő személyzete úgy döntött, hogy nem hajt végre kényszerleszállást, így az utasok a hátralévő két órában felváltva őrizték az őrjöngő férfit.
NE HAGYD KI
A gép végül szerencsésen földet ért Houstonban helyi idő szerint szerda éjjel. A landolást követően az utasok tapssal ünnepelték, hogy biztonságosan megérkeztek. A rendőrség előzetesen értesült az esetről, s a reptéren várta a járatot. A légitársaság végül nem tett hivatalos feljelentést az incidenssel kapcsolatban. Az incidensről felvétel is készült: