Űrvárost építene Elon Musk a SpaceX dél-texasi bázisából
Komolyan gondolja, a megyei tisztviselőknek most nyílt levelet is írt.
Elon Musk újabb grandiózus tervet eszelt ki. A SpaceX legfontosabb bázisát ugyanis hivatalosan is várossá minősíttetné, melynek kapcsán a Cameron megyei politikusoknak is üzent a dollármilliárdos.
Musk azt is kiemelte, hogy a várossá alakulás segítene a munkaerő toborzásában és az infrastruktúra fejlesztésében, egyben gördülékenyebbé tenné a terület benépesítésére irányuló elképzeléseket.
A SpaceX már hivatalosan is benyújtotta kérelmeit, a hatóságok pedig átvizsgálják, hogy az megfelel-e a jogszabályi előírásoknak. A kezdeményezés kritikusai ugyanakkor aggódnak a környezeti hatások miatt.
Környezetvédők szerint a SpaceX tevékenysége vízszennyezést és élőhely-pusztulást okozott a környéken. A vállalat azonban biztosított, hogy a várossá alakulás nem érinti a tudományos alapú környezeti felelősségvállalásukat – írja a DigitalTrends.