Ukrán külügy: „Putyin rezsimje már túlszárnyalta Hitler Harmadik Birodalmát”
Az ukrán külügyminisztérium az emlékezés és megbékélés napjára adott ki közleményt.
A minisztérium azok előtt tiszteleg, akik a II. világháború alatt életüket áldozták a világ békéje, jóléte és biztonsága érdekében, és kiemelte a közös elkötelezettséget aziránt, hogy ez a tragédia soha többé ne következhessen be.
„Azzal azonban, hogy Oroszország teljes körű háborút indított Ukrajna ellen, brutálisan megsértette ezeket a kötelezettségvállalásokat, aláásta a világ biztonságát, és bizonyította, hogy semmibe veszi a szabályokon alapuló nemzetközi rendet” – írták.
Az ukrán külügy kiemeli, hogy a háború hatása mostanra világszerte érezhető, Oroszország pedig nyíltan veszélyezteti az uniós országok békéjét, a globális élelmiszerbiztonságot, valamint ellehetetlenítette az ukrán kikötők működését – számolt be róla az Ukrinform.
A közlemény megemlíti, hogy a „demokratikus világ ismét összefogott a közös értékeket érintő kihívásokkal szemben”, és bizalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy az ukrán fegyveres erők szövetségeseik segítségével legyőzik az „orosz agresszorokat”.