A kritika hangsúlyozza: míg az első évad egyértelműen lezárt történetként működött, a folytatás „indokolatlan és szétesett”, és inkább árt a sorozat örökségének, mintsem hozzátenne. A cikk szerint az első évad ereje abban rejlett, hogy „egy jó történetnek van eleje, közepe és vége”, és a hetedik epizód „kielégítő ponton zárult” – a második évad azonban ezt a lezárást írja felül, és újra ugyanabba a helyzetbe taszítja Sam Nelsont, csak ezúttal egy németországi vonaton.

A CBR kritikája szerint a második évad szinte teljes egészében megismétli az első évad szerkezetét, csak kevésbé hatékonyan. „A Hijack megadja magát a kiszámíthatóságnak, szinte pontosan ugyanazt az útvonalat futja be, mint az első évad.”

A kritikus szerint a premier végén ugyan van egy nagy csavar, de ez nem menti meg a szezont: „Egyetlen meglepő fordulat nem igazol egy teljes évadnyi frusztrációt, logikai hibákat, unalmas párbeszédeket és körbe-körbe járó történetet.” A probléma egyik gyökere, hogy a második évad motivációi a két évad közötti, képernyőn kívüli eseményekre épülnek, így a nézők nem kapnak valódi érzelmi alapot Sam újabb traumájához.

Elfeledett mellékszereplők, olcsó trükkök

A kritika szerint a sorozat sok olyan karaktert hoz vissza, akiket a nézők valószínűleg már rég elfelejtettek: „Aki két éve látta a Hijacket, aligha emlékszik ezekre a mellékszereplőkre.” A cikk azt is kifogásolja, hogy az első évadban működő feszültségkeltő elemek – például a rejtett eltérítők sorozatos leleplezése – most már „olcsó trükknek” hatnak.

A színészek mentik, ami menthető

A CBR kiemeli Lisa Vicari, Toby Jones és Christiane Paul alakítását, akik a vezérlőteremben próbálják kezelni a helyzetet, de a forgatókönyv nem ad nekik elég teret. Christine Adams (Marsha) karakterét pedig a kritika szerint „klisés, túlzsúfolt mellékszálba” kényszerítik.

Idris Elba alakítása továbbra is erős: „Elba olyan főszereplő, aki egy pillanat alatt válik félelmetessé, amikor Sam sötétebb oldalát kell megmutatnia. Mindig úgy tűnik, mintha egy olyan történetbe lenne helyezve, amelyhez valójában nincs köze.”

A vonat nem repülő – és ez probléma

A második évad egyik legnagyobb gondja, hogy a vonatos környezet nem teremt valódi bezártságérzetet: „Eljön egy pont, amikor a szereplők egyszerűen leszállhatnának a vonatról.” Ez pedig alapjaiban gyengíti a tétet, hiszen a repülőgépes első évadban a bezártság volt a feszültség egyik fő forrása.

A kritika egyik legerősebb mondata így hangzik: „Ha az Apple TV meg akarta tartani Idris Elbát, adnia kellett volna neki egy olyan sorozatot, amely méltó a tehetségéhez.” A második évad két év fejlesztés után is „szétszórtnak és lélektelennek” hat, és még a finálé is „szinte teljesen megegyezik” az első évad végével.

A végkövetkeztetés egyértelmű: „A Hijack 2. évada újabb példája annak, hogy egy minisorozatnak minisorozatnak kellett volna maradnia.”