Kiderült, ki nyerte a Sztárban Sztár döntőjét, amiben három női és egy férfi előadó vehetett részt.
Győzike elismerte, amiatt zavarodott és kavarodott meg legutóbb, mert nem időben szedte be a gyógyszereit.
Nagyon nem szerette volna ezt, érthető okokból, mivel a frizurájára már el volt készítve, de úgy tűnik, hiába, mindent kezdhet elölről.
Gelencsér Timi barátnőjével nem lehet szórakozni, szerinte Győzikének tudnia kell, hogy hol a helye, és vele biztosan nem fog szórakozni.
Lezajlott az utolsó szimpátiaszavazás a Nyerő Páros 2022-es évadában, ami egyúttal azt is jelenti, hogy megvan az a három páros, akik ráfordulhatnak a fináléra.
Győzike nem hagyta annyiban a történteket, még Gáspár Bea sem tudta leállítani, aki valahol középen állt, és hangsúlyozta is, ez egy verseny.
Győzike nem kicsit kapta fel a vizet, és azt mondta, hogy Gelencsér Timi és barátnője csaltak, nem kicsit mondta meg a magáét.
Azt mondta, a való életben nem veszik körül olyan emberek, mint Muri Enikő, akitől nem várt olyan jelzőket, mint amiket rá mondott a Nyerő Párosban.
Béci és Norina nem tudták hová tenni Bea „szerepét”, ami után még inkább megvolt a véleményük az egykor modellről.
Minden bizonnyal nem lesz vita- és balhémentes a Párharc első magyarországi évada, amit már nagyon sokan várnak, egy páros miatt különösen.
Ebben a formában talán még soha nem láthattuk Győzikét, ahogyan saját magát sem, de komolyan veszi a játékot, folytatja a harcot.