Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Trükkös módszerével egymillió forintot csalt ki áldozataiból egy fiatal nő

Trükkös módszerével egymillió forintot csalt ki áldozataiból egy fiatal nő

Trükkös módszerével egymillió forintot csalt ki áldozataiból egy fiatal nő
Fotó: nina_p_v / Twenty20

Személyes adatokkal való visszaélést is elkövetett, ezért 75 rendbeli bűncselekményért kell felelnie a törvény előtt.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki közleménye szerint legalább 52 embert vert át egy 22 éves bátaszéki nő, aki nem létező árukat hirdetett az interneten, összesen egymillió forint kárt okozva a sértetteknek.

A cikk a videó után folytatódik

Az első feljelentés 2020 decemberében érkezett a tamási rendőrkapitányságra, később azonban kiderült, többen is áldozatul estek a rutinos csalónak, aki egy internetes közösségi oldalt használva kínált árukat, a vételár átutalása után azonban megszakította a kapcsolatot a vevővel.

A nő egy ismerőse – többször is megváltoztatott – profilját használta nem létező tárgyak hirdetésére, majd miután vevőre talált, ő maga is vásárolt egy kisebb értékű árut egy másik eladótól, és elkérte tőle az utaláshoz szükséges adatokat. Erre a bankszámlára utaltatta saját nem létező termékéért kért fizetségét a nő, majd azt állítva, véletlenül utalt többet, készpénzben, személyes átvétel során kérte vissza a különbözetet a másik eladótól.

A gyanúsítottnak 75 rendbeli bűncselekmény miatt kell felelnie, mert az 52 ember megkárosítása mellett 23 alkalommal személyes adatokkal való visszaélést is elkövetett. A tamási rendőrség lépéseket tett az ellopott vagyon visszaszerzésére – számolt be a 24.hu.

A nő nem először került a hatóságok látószögébe csalásai miatt, évek óta folytat hasonló tevékenységet, amiért az ország több pontján jogerősen el is ítélték.