Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Újabb tragédia a La Manche csatornán – két gyermek és egy felnőtt vesztette életét Calais partjainál

Újabb tragédia a La Manche csatornán – két gyermek és egy felnőtt vesztette életét Calais partjainál

Újabb tragédia a La Manche csatornán – két gyermek és egy felnőtt vesztette életét Calais partjainál
Shutterstock/Illusztráció

Francia hatóságok közlése szerint három ember, köztük két gyermek halt meg az éjszaka folyamán, miközben megpróbálták átkelni a La Manche csatornán Calais közelében.

A francia sajtó úgy tudja, hogy a gyerekek egy 38 főt szállító csónakon utaztak. Laurent Touvet, Pas-de-Calais prefektusa elmondta, hogy a halálos áldozatok „feltehetően a hajó aljára szorultak”, és kijelentette: „az embercsempész bandák felelősek ezekért a halálesetekért”, hozzátéve, mindent megtesznek a hálózatok felszámolásáért.

A cikk a videó után folytatódik

A prefektus arról is beszámolt, hogy egy másik, Neufchâtel-Hardelot térségében átkelni próbáló csónak három utasa eltűnt. Egy harmadik, 115 főt szállító hajót a francia haditengerészet járőrhajója mentett meg; sérültekről nem érkezett jelentés, de Touvet szerint ez „valószínűleg a legmagasabb szám, amit valaha láttunk” egyetlen ilyen jármű fedélzetén.

A három halálos áldozatot a francia Abeille Normandie mentő- és vontatóhajó találta meg hajnali 5 óra körül Sangatte partjainál. Az idei évben már legalább 23 ember vesztette életét a csatornán történő átkelési kísérletek során. Kedden egy nő halt meg Dover közelében, miután egy kis hajóval próbált átkelni más migránsokkal együtt.

Rengeteg az áldozat

A brit belügyminisztérium adatai szerint 2025-ben eddig több mint 30 000 ember érkezett kis csónakokon az Egyesült Királyságba, és 2024 júliusa óta – amikor a Munkáspárt került kormányra – ez a szám meghaladta az 50 000-et. Tavaly 50 ember halt meg a francia parti őrség nyilvántartása szerint, ami a válság kezdete óta a legsúlyosabb évnek számít – emeli ki a BBC.

A brit kormány egyre nagyobb nyomás alatt áll a kis hajókkal érkező migránsok és a menedékkérelmek számának növekedése miatt. Júliusban Franciaország és az Egyesült Királyság megállapodott egy „egy be, egy ki” visszafogadási egyezményről, amely elvileg visszatartó erőként szolgálna: minden, a csatornán átkelni próbáló és visszaküldött migráns helyett egy olyan személy érkezhetne, aki nem kísérelt meg átkelést, de erős menedékjogi eséllyel bír.

Shabana Mahmood új brit belügyminiszter – mindössze két nappal kinevezése után – közleményében úgy fogalmazott: „A kis hajós átkelések teljes mértékben elfogadhatatlanok, és az aljas embercsempészek, akik mögöttük állnak, pusztítást végeznek a határainkon.” Hangsúlyozta, a határok védelme elsődleges feladata, és minden lehetőséget megvizsgál a bevándorlási rendszer rendjének helyreállítása érdekében.

A friss statisztikák szerint az Egyesült Királyságban a júniusig tartó egy évben rekordot jelentő 111 000 menedékkérelmet nyújtottak be, miközben az „illegális” érkezések száma is emelkedett. A menedékkérők elhelyezése továbbra is vitás kérdés: június végén 32 059 főt szállásoltak el szállodákban, ami ugyan kevesebb a 2023 szeptemberi 56 042-es csúcsnál, de több, mint a Munkáspárt hivatalba lépésekor. További 74 016 ember államilag finanszírozott, hosszabb távú lakhatásban él, főként bérlakásokban.

A Munkáspárt fel kívánja gyorsítani a szállodák használatának megszüntetését, amelyek az utóbbi időben az anti-migráns tüntetések központjaivá váltak. A Konzervatív Párt szerint azonban, ha a Munkáspárt folytatta volna a választások előtti tory-s politikát, mára nem lennének menedékkérőket befogadó szállodák. Yvette Cooper korábbi belügyminiszter ezzel szemben úgy nyilatkozott: kormánya „egy összeomlott bevándorlási és menekültügyi rendszert örökölt [a toryktól]”.