Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Ha eddigi nem lett volna elég, további 30-40 százalékkal drágulhat a kenyér

Ha eddigi nem lett volna elég, további 30-40 százalékkal drágulhat a kenyér

placeholder

Valószínűleg senki sem gondolta volna egy évvel ezelőtt, hogy egy kiló kenyér ennyibe kerülni.

Az aszály, a gyenge gabonatermés és az energiaköltségek brutális emelkedése miatt a kenyér ára további 30-40 százalékkal drágulhat Magyarországon a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége számításai szerint.

A cikk a videó után folytatódik

Az ATV Híradójának legfrissebb riportjából derült ki, hogy egy Zala megyei pékmester kénytelen volt meghozni a döntést péksége bezárásáról, mivel a kormány döntése nyomán háromszorosára emelkedne villanyszámlája, amit már nem tud kitermelni.

A Zala megyei pékmester még süt pár kenyeret, ám végül kénytelen lesz lehúzni a rolót: eddig 70 forintot fizetett az áramért kilowattóránként, ezután azonban 240 forint lenne ez az összeg, amit már nem tud kitermelni.

„Olyan magas lesz augusztus elsejétől az áramszámlám, hogy azt már én nem fogom tudni kitermelni, úgyhogy sajnos be kell, hogy zárjam a műhelyt”

– ismerte el az ATV Híradójának szomorúan a pékmester.

Úgy fogalmazott, mivel a környéken már nincsenek olyan emberek, akik képesek lennének megfizetni a minőséget, már az árakat sem tudja tovább emelni. Az ATV rámutatott, nem tudni, hogy a zalai pék helyzete mennyire mondható általánosnak országos szinten, ám a Magyar Pékszövetség nem kívánt válaszolni az ATV kérdéseire, így egyelőre nem is fogjuk megtudni.

„Az Alföldön nagyon gyenge betakarítási eredményekről beszélhetünk, a Dunántúlon azért jelentősebben és nagyobb mértékben takarítottak be a gazdák, az ország búzája nincs veszélyben, Magyarország liszt- és gabonaellátottsága megfelelő és a gazdáknak termett annyi, amennyi itthon elegendő”

– osztotta meg Kozsuch Kornél, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökhelyettese az ATV Híradójával.

Kozsuch meglátása szerint az exportőrök most tartózkodnak a gabona külföldre történő eladásától, pedig módjukban állna, mivel a szabályok csupán bejelentési kötelezettséget írnak elő, továbbá elővásárlási jogot adnak az államnak. A költségnövekedés, az aszály, valamint a gyenge termés összessége komoly nehézségeket fog okozni a szektorban a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége szerint.