Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,97 Ft
Font
460,00 Ft
Bitcoin
63,704 $

Tóth Gabi nagyon határozott véleményt fogalmazott meg Tóth Andi volt párjáról, Szabó Ádámról

Andi és Ádám már egy ideje nincsenek együtt, a Sztárban Sztárt is így kezdték meg. Akkor mondhatni friss volt a dolog, és úgy tűnt, nem a legszebb módon váltak el egymás útjaik.

Style

A T-800-as

Szerkesztő

Andi és Ádám már egy ideje nincsenek együtt, a Sztárban Sztárt is így kezdték meg. Akkor mondhatni friss volt a dolog, és úgy tűnt, nem a legszebb módon váltak el egymás útjaik.

A sors úgy hozta, hogy egymás ellen küzdenek a Sztárban Sztár nagy győzelméért, és könnyen lehet, hogy ma köztük dől el a trófea. Ugyanakkor Andi hangsúlyozta, ez nem az „exek csatája”, de mindent bele fog adni vasárnap. Soron kívül Befutott a Transformers One trailere

A döntőben az egyéni produkciók mellett duettek is lesznek. Ez a műfaj kissé távol áll Anditól, akárcsak az a dal, amit Kasza Tibivel fog énekelni Dér Heniként, bár eddig is szinte mindent tökéletesen oldott meg. Érdekes lesz hallani, hogy mennyivel lesz másabb Andi előadásában a hatalmas sláger.

A másik oldalon Vastag Csaba mellett ott van Szabó Ádám is, aki pedig Tóth Gabi, Magyarország egyik legnevesebb énekesnőjével lép majd színpadra. Ez akár a végső győzelmet is elhozhatja számára. Mindketten mélységesen tisztelik egymást.

Gabi az Instagram oldalán fogalmazott meg rettentő őszinte, mély szavakat Andi volt kedveséről, akit egy egészen kiváló szakembernek és magánembernek tart. Régóta ismerik egymást, így az énekesnő kicsit be is engedett bennünket a kulisszák mögé.

„Ma este nézzétek a Sztárban Sztárt! Szívünk benne lesz ebben a produkcióban! Ádám egy ritka tehetség és azon kevés előadók közé tartozik, akiben hatalmas alázat van a szakmája és más emberek iránt is!” – írta Gabi az Instagram oldalán keresztül.

„Hihetetlen az a tisztelet és szerénység amit birtokol..Nem elég igazán jónak lenni! Nem elég tehetségesnek lenni! Nagyon ritka és ékes tulajdonság ha ehhez alázat és tisztaság is párosul! Na ezért is szorítok ennyire ennek a drága embernek!”

Kasza Tibi nagy titkot árult el Tóth Andinak a Sztárban Sztár döntője előtt

„Mert benne ez mind megvan, ismerem Ádámot hosszú évek óta.. volt szerencsém mellette lenni az előadói útja elején.. egyszerűen döbbenet volt számomra, hogy mennyit fejlődött és micsoda érzelmes színpadi emberré nőtte ki magát ezekben az években! Mert rengeteg munkája van benne! Szorgalom.. sokunknak igazi példa lehet az a kitartás és alázat ami benne van! HAJRÁ ÁDÀM! Veled vagyunk!”

Csak a jövő évtől jön az ingyenes készpénzfelvétel a postákon

Megjelent a Magyar Közlönyben az a törvény, amelyik a postákon is lehetővé teszi az ingyenes készpénzfelvételt havi 150 ezer forintig, ám mint kiderült, erre csak 2025-től nyílik lehetőség.