Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,62 Ft
Euró
388,86 Ft
Font
452,12 Ft
Bitcoin
62,457 $

Tóth Gabi megérkezett oda, ahol mindig is lenni akart?

Az ember az élete során folyamatosan csak fejlődik, még akkor is, ha ezt nem teljesen tudatosan teszi, vagy nem sok mindent csinál.

Style

A T-800-as

Szerkesztő

Érdekes az emberi élet, ami egyszerre rövid és hosszú, de nem mindegy, hogy azt hogyan éljük meg, miképpen cselekszünk, valamint milyen energiákat használunk fel, amik mindig is körülvettek bennünket.

Hiszünk a körülöttünk lévő energiákban, a folyamatos fejlődésben . A fejlődés az, ami meghatározza az embert, mert ha beszélünk róla, ha nem, az ember minden egyes pillanatban változik, nem telik el úgy nap, hogy valami nem változzon bennünk, vagy körülöttünk. Soron kívül 400 fős küldöttséggel érkezik a kínai elnök, aki miatt a légteret is lezárhatják

Egy állandó harc ez azért, hogy egyensúlyba kerüljünk, ami a legtöbb alkalommal csak órákra, napokra, vagy hetekre sikerülhet. Különleges az élet, és ha fejben okosak vagyunk, akkor már nem fogjuk üldözni azt, hogy egyensúlyba kerüljünk.

Ugyanez igaz a kapcsolatokra is, mert nem attól lesz jó egy kapcsolat, ha azt nagyon tudatosan próbáljuk alakítani. Nem szabad, hogy a másik átformáljon bennünket, mert saját magunknak kell lennünk, és azt adnunk, amit képviselünk.

Dér Heni csodálatos képeket osztott meg esküvői ruhájáról

Mindenki mást és mást hoz ki belőlünk, de egy idő után érezni fogjuk, hogy hol a helyünk. Tóth Gabi, aki talán soha nem volt ilyen érzelmes és merengő, mint jelenleg, a párjában megtalálhatta azt a menedéket, amire mindig is vágyott.

„Egyre erősebben érzem ezt a csodálatos köteléket, ami köztünk van.” – írta a posztjában Gabi, ami arra utalhat, hogy a lelkek egyre szorosabban fonódnak össze egymással, amihez nem elég a nagy szerelem, több kell annál, többek között rengeteg idő, bizalom és kommunikáció.

Dráma Párizsban, a PSG kiesésével döntős a Dortmund a Bajnokok Ligájában

Eldőlt, melyik csapat jutott be elsőként a Bajnokok Ligája döntőjébe a PSG és a Dortmund közül.

Az USA után olasz egyetemekre is átgyűrűztek a palesztin-párti tüntetések

Azt követően, hogy az Egyesült Államokban már hetek óta jelentős palesztin-párti megmozdulások zajlanak a különböző egyetemeken, a jelenség az olaszországi felsőoktatási intézményekre is átterjedt.