Tóth Andi gyászol
Nem is oly rég még egymást ölelgethették, most pedig jött a hír, hogy az áldott teremtés már nincs az élők között.
Mindannyiunk életében eljön az a pont, amikor gyászolnunk kell, hol egy kapcsolatot, hol egy szerettünket. Mi azok közé tartozunk, akik az állatainkra is családtagként, szerettünkként tekintünk, nem teszünk különbséget.
Tudhatjuk jól, hogy mennyit képesek adni az állatok, akár a kutyák, akik különleges célokkal érkeztek a Földre. Emiatt is kegyetlen a sors, hogy csak kevés időt kapnak, de mindig újjászületnek, hogy ismét boldoggá tegyék az embert.
Nehéz ép ésszel felfogni, hogy vannak emberek, akik kegyetlenül bánnak velük. Ebből is látszik, az emberiség messze nem tökéletes, és bőven lenne mit javítani rajta, de minden csak egyre rosszabb.
Tóth Andi számára is fontosak az állatok, nagyon szereti a kutyákat, így most még fájóbb számára, hogy Roni nincs többé. Korábban láthattunk közös fotókat, és akkor nem gondoltuk volna, hogy a kutyus hamarosan az égi vadászmezőkre költözik.
Márpedig így lett, Roni elment, Andi pedig szomorú. „Búcsúzom, haverom, Roni. Bajtárs, csirkefogó, Család volt. Mától fentről őrzi a kis lelkünket” – írta Andi a posztjában. Őszinte részvétünk, többszörösen tudjuk, milyen érzés ez most.
Még több bulvár: A csinos és elegáns Novák Katalint Párizsban fotózták le