Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Tóth Andi és Andrei Mangra nagyon szexin mutatnak egymás mellett

Tóth Andi és Andrei Mangra nagyon szexin mutatnak egymás mellett

Tóth Andi és Andrei Mangra nagyon szexin mutatnak egymás mellett
Fotó: Instagram/Andrei Mangra

Szenzációsan mutatnak egymás mellett, a két sztár, akik legyőzhetetlenek voltak a Dancing with the Stars 2 ideje alatt.

Már előre sejteni lehetett, hogy Tóth Andi és Andrei Mangra duója brutálisan erős lesz. Sőt, ha fogadnunk kellene, rögtön az első adás előtt arra tippeltünk volna, hogy ott lesznek a döntőben.

A cikk a videó után folytatódik

Egyszerűen érezni lehetett rajtuk, hogy nagyon erősek, rögtön megtalálták az összhangot, és onnan nem volt visszaút. Rendkívül sokat gyakoroltak, Andi mindent ennek rendelt alá, és rengeteget dolgozott.

Ez végül ki is fizetődött, mivel gyakorlatilag már az első élő adásra profi táncosként érkezett meg. Adásról adásra egyre jobb lett, a mezőny még csak a közelében sem tudott lenni, hiába kapott néha kevesebb pontot a vártnál.

Bokszedzés közben vették videóra Tóth Andit, keményeket üt (videó)

Más szint volt, és ezt mindenki elismerte, még Kinizsi Ottó is, aki végül második lett. Nagyon fair módon nyilatkozott a színész, aki megérdemelten jutott be a döntőbe, és valóban ő volt a második legjobb táncos.

Andi közben már túl van legalább hat fellépésen, gyorsan visszarázódott a régi életébe, és eseményről eseményre jár. Az egyik lekeresettebb sztár idehaza, és nagyon jól mutat Mangra mellett, mint azt a képen is látni.