A Történetek a Hurokból nemcsak a sci-fi egyik legemberibb alkotása, hanem a 21. század egyik legszívszorítóbb sorozata is lett – még ha a szélesebb közönség nem is kapta fel rá a fejét. A svéd művész, Simon Stålenhag futurisztikus képi világából készült adaptáció nem a hagyományos akcióra épít, hanem egymásba fonódó történetekre, amik az idő törékenységét és az emberi magány mélységeit vizsgálják. A sorozatot Nathaniel Halpern fejlesztette és írta, és 2020. április 3-án debütált a Prime Video kínálatában.

A kritikusok azonnal felismerték a jelentőségét: a Rotten Tomatoes értékelése 87%, mégis egy alulnézett gyöngyszem maradt. A nyolcrészes sorozat az ohiói Mercer lakóinak életét követi, ahol a lehetetlen mindennapossá válik – és ahol minden epizód azt bizonyítja, hogy a jövő legfélelmetesebb része nem a gépekben, hanem azokban a darabokban rejlik, amelyeket útközben elveszítünk önmagunkból.

A „legemberibb sci-fi”

A Hurok egy titokzatos föld alatti létesítmény áll, ami az univerzum kutatásával foglalkozik, és különféle tér‑idő anomáliákat idéz elő. A sorozatban szereplők időeltolódásokkal, párhuzamos énjeikkel, testcserével vagy éppen a gravitációt meghazudtoló tárgyakkal találkoznak – ám a sorozat soha nem magyarázza túl a jelenségeket.

A sorozat egyik legkülönlegesebb vonása, hogy a technológiát nem csodaként, hanem a mindennapi élet részének mutatja be. Mercer utcáin rozsdás robotok, elhagyott gépek és furcsa szerkezetek hevernek – nem futurisztikus csodák, hanem a környezet természetes elemei. Ezáltal a néző figyelme nem a gépekre, hanem az emberekre irányul: nem azt nézzük, mit tesz a technológia, hanem azt, mit tesz vele az ember – írja a Collider.

A gyász és az idő metaforája

Minden epizód egy-egy szereplő történetét meséli el. A nyitányban Jonathan Pryce alakítja Russt, a Loop alapítóját, akinek nézőpontja csak a negyedik részben, az Echo Sphere-ben kerül előtérbe. Ebben Russ egy hatalmas, rozsdás fémgömbhöz vezeti az unokáját, és elmagyarázza neki, ha belekiáltasz a gömbbe, az visszhangok száma megmutatja, mennyi időd van hátra.

A rész tökéletes metaforája annak, hogy egy szerettünk elvesztése sokszor világvégeszerűbb érzés, mint bármilyen galaktikus fenyegetés. Sokan a Netflix Sötétség című sorozatához hasonlítják, ám a két mű teljesen más. A Sötétség rejtvényekre, időhurkokra és nagy leleplezésekre épít, míg a Történetek a Hurokból nem akar megfejtendő puzzle lenni. Nem magyarázza el a Loop fizikáját, sem a testcserélő kapszula működését – és éppen ettől válik emberivé.

A modern sci-fi gyakran technológiai cinizmusba fullad, ahol a gépek a megfigyelés, kizsákmányolás vagy pusztulás eszközei. A Történetek a Hurokból azonban teljesen más irányt vesz.