Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Minden harmincadik embert megvádolták már terrorizmussal Törökországban

Minden harmincadik embert megvádolták már terrorizmussal Törökországban

Minden harmincadik embert megvádolták már terrorizmussal Törökországban
Recep Tayyip Erdogan török elnök (k) támogatóival beszélget Isztambulban 2016. július 17-én. A török hadsereg egy része július 15-én megkísérelte átvenni a hatalmat, és összecsapásokat folytatott a rendõrséggel Ankarában és Isztambulban. A Recep Tayyip Erdogan elnök ellen lázadó katonák államcsínykísérletét meghiúsították. Az összecsapásokban legalább 265-en vesztették életüket, köztük 104 puccsista és 161 civil. Több mint 1440-en megsebesültek. (MTI/EPA)

Komoly boszorkányüldözés lett a vége a török elnök elleni 2016-os puccskísérletnek, aminek jelentős kihatása volt a társadalom állapotára és a demokrácia helyzetére az országban.

Mint ismeretes, 2016. július 15-én katonai puccsot akartak végrehajtani Recep Tayyip Erdogan török elnök ellen, amelyet végül sikerült visszaverni. Ezt követően azonban olyan leszámolás vette kezdetét, amely a nemzetközi jogvédő szervezetek szemét is elkezdte szúrni

A cikk a videó után folytatódik

Erdogan ugyanis a legtöbb közvetlen politikai ellenfelét terroristának bélyegezte, államellenes bűncselekményekkel vádolta meg, melynek az lett az eredménye, hogy minden harmincadik török állampolgár ellen már volt erre vonatkozóan vád – írja a Nordic Monitor.

A hivatalos statisztikák szerint 2015 és 2020 között 2 millió ember esetében indítottak nyomozást terrorizmus vádjában. Ez az 59 millió fős, 18 év feletti török lakosság esetében pedig kiadja azt, hogy minden harmincadik állampolgár érintett volt ebben.

A legtöbb ember, akit eljárás alá vontak, a kormánnyal rendkívül kritikus Gülen-mozgalomnak voltak a tagjai, egy részüket bűnösnek is találták terrorizmus vádjában. Ráadásul a vizsgálatoknak sokszor lett vádemelés a vége, amit számok is bizonyítanak.

Legalább 512 278 ember ellen történt vádemelés, 505 772 esetben megszüntették az ügyészek a vizsgálatot, míg 663 247 vádemelést elutasított a bíróság – ezeket elsősorban hatásköri kérdések miatt tették meg, szóval gyakorlatilag „átpasszolták” más bíróságoknak.

Összesen 320 063 embert ítéltek letöltendő szabadságvesztésre, közülük mintegy 30 ezer ember lehet jelenleg rácsok mögött. A többi, 290 ezer ember már letöltötte a börtönbüntetését, mert beszámították az előzetes letartóztatásban eltöltött idejüket az ítéletbe vagy mert a fellebbezésre várnak.

Egy nagyon riasztó statisztika mutatja, mekkora a baj Törökországban: az Európa Tanács 47 tagországában 30 524 ember tölti büntetését terrorizmus vádja miatt, ebből pedig 29 827 ember Törökországban.

Ez a szavak nyelvére fordítva azt jelenti, hogy egész Európában a terrorizmusért elítélt személyek 98 százalékát Törökországban zárták rácsok mögé, amely egyértelműen mutatja, hogy mennyire visszaélnek a török hatóság ezzel az eszközzel.

Sem a török igazságügyi minisztérium, sem a statisztikai hivatal nem hozta nyilvánosságra már 2020 óta, hogy pontosan hány embert ítéltek el terrorizmus miatt, amely azt sugallja, hogy azóta bőven nőhetett a számuk.

A Nordic Monitor szerint ennek az az oka, hogy Törökország nem akar párbeszédet folytatni a sokat kritizált terrorellenes törvényről, valamint arról sem, hogy az Iszlám Államnak pontosan hány tagja ül rácsok mögött az országban.

Ez pedig kiegészül azzal, hogy a török börtönökben kifejezetten rossz bánásmódban részesülnek a rabok, különösen az idősebb és női rabok, akiknek sokszor az alapvető szolgáltatásokat, mint az egészségügyet sem biztosítják.