Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,22 Ft
Euró
394,16 Ft
Font
460,54 Ft
Bitcoin
63,546 $

76-ra nőtt a törökországi földrengés áldozatainak száma, Szíriában is sok a halott

Folyamatosan és gyorsan emelkedik az áldozatok száma, jelenleg legkevesebb 76 áldozatról tudni, akik az erős földrengés miatt hunytak el.

Fotó: EPA/REFIK TEKIN
Közel-Kelet

Hujber Dávid

Szerkesztő

A jelentések szerint a súlyos károk miatt a halálos áldozatok száma jóval magasabbra emelkedhet a jelenleginél. Pillanatnyilag 76 áldozatról tudni, akik nem élték túl a törökországi földrengést, de várhatóan még több lesz az elhunyt.

A 7,8-as erősségű földrengés épületeket döntött le Törökország délkeleti részén és Észak-Szíriában. Szíriában eddig összesen 42 ember vesztette életét a rengések következtében, rajtuk már nem lehetett segíteni. Soron kívül Ez történik, ha gyakran fogyasztunk tojást

Az Al Jazeera azt írja, hogy a SANA hírügynökség a szíriai egészségügyi minisztériumra hivatkozta arról számolt be, hogy legalább 200 sérültje van a rengéseknek. Az áldozatokat Aleppó, Hama és Latika tartományokban emelték ki a törmelékek alól.

Nemzetközi segítséget kért Törökország a mentéshez

A rossz időjárás akadályozhatja a mentési munkálatokat Törökországban, ami újabb kihívásokhoz vezethet. Időközben az Isztambulból és Ankarából Kelet-Törökországba tartó járatokat törölték az erős szél, az eső és a sűrű havazás miatt. Emiatt nem tudnak könnyen eljutni az egységek az érintett területekre, ahol hétfőn lecsapott a földrengés.

Törökország keleti részén is erős havazásról jelentettek, míg Kahramanmarasban az eső szólhat közbe. Emellett a hideg idő is miatt nagyon gyorsnak kell lenniük a mentőegységeknek, hogy minél több sérültet találjanak meg és mentsenek ki.

FRISSÍTÉS: Törökországban további 440 sérültről számoltak be, miközben 4-es szintű riasztást rendeltek el, és nemzetközi segítséget kértek. Várhatóan több országból is érkezni fognak egységek, hogy segítsék a mentési munkálatokat. Az AFP beszámolója szerint Szíriában 111-re nőtt a halálos áldozatok száma, amit a minisztérium tett közzé.

Izraelig érezni lehetett a rengéseket

A CNN azt írja, hogy az elmúlt több mint 100 év egyik legerősebb földrengését regisztrálták a térségben, ami miatt Törökország legnagyobb városából, Isztambulból közel 1000 önkénes kutató- és mentőalakulatot vezényeltek az ország déli részére.

Az Egyesült Államok már jelezte, hogy kész minden szükséges segítséget megadni Törökországnak és Szíriának a pusztító földrengés láttán. Joe Biden amerikai elnök arra utasította a kormányzati ügynökségeket, mérjék fel a lehetőségeket a leginkább érintettek megsegítésére.

A Törökország déli részét sújtó halálos erejű földrengést egészen Izraelig érezni lehetett: Jeruzsálemben és Tel-Avivban hétfő kora reggel az emberek jelezték, hogy érezték a rengéseket, és az izraeli rendőrség közölte, több mint 3000 ilyen bejelentést kaptak. Az országból eddig nem érkezett jelentés sérültekről vagy károkról.

Elmaradt a csoda, Szoboszlaiék kiestek az Európa-ligából

Szoboszlai Dominik ott volt a Liverpool kezdőjében az Atalanta ellen az Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóján.

Milák Kristóf mégsem Ausztráliában készült a nagy visszatérésre

Milák Kristóf edzője, Virth Balázs megerősítette, hogy a versenyző hazai környezetben készült a múlt heti országos bajnokságra.

Primark-boltnyitás: sok a csalás, most a cég is megszólalt az ügyben

A magyarországi boltnyitást hivatalosan még nem jelentették be, így a budapesti üzlet webshoppal sem rendelkezik, mégis rengetegen próbálnak online vásárolni, amely miatt sokan csalás áldozatául esnek. A fast fashion cég most megszólalt az ügyben.